Képviselőházi irományok, 1931. XII. kötet • 812-886., I-VIII. sz.

Irományszámok - 1931-822. A képviselőház külügyi, igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának együttes jelentése "a vasuti árufuvarozás tárgyában Rómában 1933. évi november hó 23. napján kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről" szóló 807. számú törvényjavaslat tárgyában

822. szám. 135 822. szám. A képviselőház külügyi, igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának együttes jelentése „a vasúti árufuvarozás tárgyában Rómában 1933. évi november hó 23. napján kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről" szóló 807. számú törvény­javaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház ! A képviselőház külügyi, igazságügyi, valamint közgazdasági és közlekedés­ügyi bizottsága mai napon tartott ülésében a címben foglalt törvényjavaslatot beható vita során letárgyalta és változatlanul elfogadta. Javasolja ennélfogva az együttes bizottság a t. Képviselőháznak, hogy a törvény­javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadni, tárgyalására nézve pedig a Sürgősséget kimondani méltóztassék. Költ Budapesten, a képviselőház külügyi, igazságügyi, valamint közgazda­sági és közlekedésügyi bizottságának 1934. évi november hó 7. napján tartott együttes ülésében. Walko Lajos s. &., Görgey István s. &., az együttes bizottság elnöke. az együttes bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom