Képviselőházi irományok, 1931. X. kötet • 724-804. sz.
Irományszámok - 1931-768. A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése "a kereskedelmi és iparkamarákról szóló 1868:VI. t.-c. némely rendelkezésének módosításáról" benyujtott 711. számú törvényjavaslat tárgyában
304 768. szám. 768. szám. A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése „a kereskedelmi és iparkamarákról szóló 1868: VI. t.-c. némely rendelkezésének módosításáról" benyújtott 711. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága mai napon tárgyalás alá vette a fentemlített törvényjavaslatot s azt beható vita után általánosságban elfogadta, a részletes tárgyalás során pedig az alábbi módosításokat tette a javaslaton: A 3. §. utolsó mondata elmarad. Az 5. §. harmadik bekezdésének nyolcadik sorában előforduló »osztályokon belül« szavak »osztályok mellett «-re javítandók. A 6. §. második bekezdésének első mondata helyett a következő szöveg veendő fel: »A kamara szükség szerint, évente azonban legalább 4 közgyűlést tart.« Ugyanezen szakasz harmadik bekezdésének negyedik sorában előforduló »(alelnöke)« szó pedig kimarad. A bizottság a fenti módosításokat elfogadta a jelentését azzal terjeszti a t. Képviselőház elé, hogy a törvényjavaslatot e jelentés mellékletében feltüntetett szöveggel elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának 1934. évi május hó 7-én tartott ülésében. Dezseőffy Aurél s. k. Görgey István s. k. a közgazdasági és közlekedésügyi a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság elnöke. bizottság előadója.