Képviselőházi irományok, 1931. IX. kötet • 688-723. sz.

Irományszámok - 1931-709. Törvényjavaslat a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 19301:XVIII.törvénycikk egyes rendlekezéseinek módosításáról

244 709. szám. keresztül a törvényjavaslat azzal, hogy a szakbizottságok meghallgatását köte­lezővé teszi. Ennek következtében az a szerep, amelyet az ügyek előkészítése terén jelenleg összpontosítva a törvényhatósági tanács tölt be, ezután decentra­lizálva a szakbizottságokra fog átszállni. Ezt a változtatást nagyon előnyösnek tartom. A szakbizottságok kötelező meghallgatásától és előkészítő tevékenységé­től ugyanis csak kedvező hatást várhatunk, miután kétségtelen, hogy a kisebb taglétszámú és csak a rokonvonatkozású ügyekre kiterjedő jogkörrel felruházott szakbizottság inkább tud majd megfelelni feladatának, mint az egész önkormány­zati igazgatás minden ágával foglalkozó törvényhatósági tanács. Az 5. §-hoz. Az 1930 : XVIII. t.-c. 33. §-ának (i) bekezdése szerint az állandó szakbizottságok elnökét a törvényhatósági tanács választja, az elnök helyettesét pedig a szakbizottság maga jelöli ki. A törvényhatósági tanács megszüntetése folytán tehát ezt a kérdést is újból kellett szabályozni. A szabályozásnál nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a közgyűlési ügyek előkészítéséért a jövőben kizárólag a polgármester felelős és ezért —• mivel a polgármester nem elnökölhet mindig a szakbizottságok ülésein — olyan megoldást kellett keresni, amely ezzel a felelősséggel összhangban van. Ezt oldja meg a szakasz első bekezdése és pedig úgy, hogy a szakbizottságokban az elnöki és helyetteselnöki teendők ellátását a polgármester által kijelölt tisztviselőre bízza, akitől méltán el lehet várni, hogy a tanácskozás vitelében az egyetemes önkormányzati szempontokat fogja érvé­nyesíteni. Kimondja ez a bekezdés azt is, hogy a főpolgármester, a polgármester és az alpolgármesterek a szakbizottságok ülésein az elnöklést bármikor átvehetik. Ez a rendelkezés megint csak természetes folyománya a törvényhatósági tanács megszüntetésének, ahol ugyanis a főpolgármester, a polgármester és az alpolgár­mesterek jogosultak elnökölni. Ezt az elnöklési jogot tehát át kellett származtatni az ügyek előkészítése terén a törvényhatósági tanács Örökébe lépő szakbizottságok üléseire, hogy a főpolgármesternek, illetőleg a vezető városi tisztviselőknek legalább is a legfontosabb ügyekben módjuk legyen a tanácskozás vezetésére. A szakasz második bekezdésében az eddigi állapottal szemben a változás mindössze annyi, hogy a pénzügyi szakbizottságban a zárt ülést nem maga a szak­bizottság, hanem csak az elnök rendelheti el. Okszerű következménye ez annak, hogy a szakbizottság tisztviselő elnöke ebbeli ténykedéséért fokozottabb felelős­séggel tartozik, módot kell tehát neki nyújtani arra, hogy a tárgyalás vitelében mindazokat az intézkedéseket megtehesse, amelyeket a közérdek megóvása szem­pontjából szükségesnek tart. A törvényhatósági tanács megszüntetésével kapcsolatban módosításra szorul az 1930: XVIII. t.-c. 33. §-a (2) bekezdésének utolsóelőtti mondata is ; ezt a módosítást foglalja magában a jelen szakasz harmadik bekezdése. A szakasz (4) bekezdése csak a tisztviselőknek a szakbizottságok üléseire való berendelése tekintetében mutat eltérést a jelenlegi állapottól. Az 1930 : XVIII. t.-c. 33. §-ának (4) bekezdése szerint a polgármester a tisztviselőket felvilágosí­tások megadása végett a bizottságok kívánságára azok üléseire berendeli, vagyis a bizottságok idevonatkozó határozatát a polgármester minden esetben végre­hajtani köteles. Ez a rendelkezés nincs összhangban azzal, hogy az igazgatás viteléért elsősorban a polgármester felelős és ehhez képest az 1930 : XVIII. t.-c. 48. §. (2) bekezdés e) pontja szerint a tisztviselőkkel is ő rendelkezik. Ezt az ellen­mondást küszöböli ki a javaslat annak a kimondásával, hogy a tisztviselőknek felvilágosítások adása végett a bizottságok üléseire való berendelése kizárólag a polgármester hatáskörébe tartozik. A 6. és 7. §-oJchoz. A 6. §. vezeti be azoknak az intézkedéseknek a sorát, amelyek a törvényhatósági tanács ügyintéző hatáskörének átszállásáról szólnak. E rendel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom