Képviselőházi irományok, 1931. VIII. kötet • 569-687. sz.

Irományszámok - 1931-683. Az 1926:XXII. t.-c. 32. §-a alapján kiküldött országos küldöttség jelentése azországgyűlés két HÁza érintkezését szabályozó rendelkezések kiegészítéséről

398 683. szám. együttes ülés idejét közös egyetértéssel megállapítják és arra mindenikük saját bizottságának (együttes bizottságának) tagjait, illetőleg kiküldötteit meghívja. Az ülést a két Ház elnöke által egyetértőleg meghatározott helyiségben kell meg­tartani. Az együttes ülésben a két bizottság elnökei (esetleg helyettes elnökei) és elő­adói felváltva működnek. Eziránt az elnökök egyetértőleg intézkednek. Érvényes határozat hozatalához mindkét bizottság részéről taglétszámuk negyedrészének megfelelő bizottsági tag jelenléte szükséges, a bizottság elnökét is beleértve. Ha a határozathozatalhoz szavazás szükséges, ez felállás vagy ülvemaradással, bár­mely tag kívánatára, azonban titkosan történik. A két elnök nem vesz részt a szavazásban, szavazategyenlőség esetén pedig az az elnök dönt, akinek elnöklete alatt megy végbe a szavazás. A létrejött bizottsági javaslatot az együttes ülés elnökei és előadói együttesen terjesztik mind a két Ház elé. Az együttes ülésre egyébként a képviselőház házszabályainak a bizottsá­gokra általánosságban érvényben levő rendelkezései megfelelően irányadók. Az országos küldöttség kéri az országgyűlés két Házát, hogy javaslatát elfo­gadni és országos határozattá emelni méltóztassék. Egyben az országos küldöttség felhívja a két Ház figyelmét arra, hogy az 1926 : XXII. t.-c. 30—32. §-ai értelmében az ideiglenes hatályban tartott szabá­lyok átdolgozást és végleges megállapítást igényelnek. Kelt Budapesten, az országos küldöttségnek 1933. évi december hó 4. napján tartott ülésében. Juhász Andor s. k., Illés József s. h., az országos küldöttség elnöke. az országos küldöttség jegyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom