Képviselőházi irományok, 1931. VIII. kötet • 569-687. sz.
Irományszámok - 1931-634. A képviselőház pénzügyi bizottságának jelentése "a gazdatartozások rendezésével kapcsolatos hitelműveletekről, valamint eges közmunkák költségeinek fedezéséről" szóló 623. számú törvényjavaslat tárgyában
(2) A kérelemnek a bíróság az esetben adhat helyt, ha az adós hiteltérdemlően kimutatja, hogy gazdálkodásának a folyó gazdasági évben elért általános eredményére kiható fagy, szárazság vagy más természeti csapás okozta rossz termés, állatainak elhullása vagy gazdaságában Önhibáján kivül szenvedett egyéb hasonló természetű rendkívüli súlyos károsodás miatt jutott abba a helyzetbe, hogy kötelezettségének egyelőre nem tud eleget tenni. (3) A kérelem mérlegelése alkalmával az adós helyzete mellett figyelembe kell venni a hitelező érdekét is abból a szempontból, hogy az árverés, vagy zárlat elhalasztása nem okoz-e neki helyrehozhatatlan súlyos sérelmet. Általában minden körülmény gondos figyelembevételével a méltányosság szerint kell az adós és a hitelező érdekét figyelembe venni. (4) A halasztás idejét a bíróság a körülményeknek megfelelő időtartamban állapítja meg ; leghosszabb tartama a folyó gazdasági év végén tul nem terjedhet. A bíróság a halasztás megadását az adós fizetőképességének megfelelő fizetésekhez kötheti és a belátása szerint megállapított biztosíték adásától is függővé teheti. 22. §. (1) Akár szóval, akár írásban terjesztik elő a halasztásra irányuló kérelmet, egyidejűleg nyomban be kell mutatni a községi bizonyítványt, vagy a pénzügyi hatóságnak adóelengedésről szóló határozatát, vagy egyéb alkalmas bizonyítékot annak a tanúsítására, hogy a kérelem alapjául felhozott tényállás a valóságnak megfelel. (2) Ha a kérelem alapossága az első bekezdés szerint már a kérvénnyel és mellékleteivel valószínűsítve van, vagy alapossága köztudomású tényekből megállapítható, a bíróság az árverést mellőzi, illetőleg foganatosítását felfüggeszti. (3) A halasztás iránt előterjesztett kérelem érdemleges elintézése előtt az ellenfelet meg kell hallgatni. (4) A kérelemmel okozott költség elutasítás esetében az adóst terheli. A költség viselése tárgyában hozott végzés ellen felfolyamodásnak nincs helye. 23. §. ti); Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, a halasztás határidejének lejárata előtt a végrehajtási eljárás a 9. §. (1) bekezdésében felsorolt ingóságok tekintetében a foglaláson, az ott emiitett ingatlanok tekintetében pedig a végrehajtási jelzálogjog bekebelezésén tul nem terjedhet. (2! Ha a bíróság az árverést a 21. §. alapján elhalasztotta, a végrehajtató kérelmére hitelezői felügyeletet kell elrendelni, ha a felügyeletet már korábban el nem rendelték. A hitelezői megbízottnak, közfelügyelet esetében a helyi bizottságnak javaslata alapján a hitelező a halasztás megszüntetését kérheti, ha megállapítható, hogy az adós kötelezettségének a károsodás ellenére is eleget tudna tenni. VI. FEJEZET. A gazdaadósságok rendezésének megkönnyítését előmozdító pénzügyi rendelkezések. 24. §. (1) A gazdaadósságok rendezésének megkönnyítése végett alapok létesülnek : 1. a kamatláb leszállítása következtében csökkent kamatkövetelések kiegészítésére ^kamathozzájárulási alap) ; 2. a soronkivüli tőkevisszafizetések jutalmazására és a rövidlejáratú hitelintézeti követelések részbeni visszafizetésére (tőketörlesztési alap) ; 3. a rendelet végrehajtása következtében esetleg szükséges átmeneti hitelmüveletek lebonyolítására, az egyességi eljárások előmozdítására, s a jelen rendelet végrehajtásával felmerülő költség fedezésére (teherrendezési alap). (2) Ezeken felül ingatlanok állami elővásárlására az adósságrendezés előmozdítása végett megfelelő összeget kell fordítani. 25. §. íl) A kamathozzájárulási alap a következően alakul : 1 betéti üzletággal foglalkozó minden egyes hitelintézet köteles az 1933. évi november hó 1. napjától az 1935 évi október hó 31. napjáig terjedő két év alatt negyedévi részletekben befizetéseket teljesíteni ; a befizetések egy-egy évi összege a takarék- és folyószámlabetétek 1933 évi szeptember hó 30. napján fennálló tőiké összegéhez igazodik és ennek az összegnek évi Mi % -ával egyenlő ; 2 ebbe az alapba utalja be a pénzügyminiszter a kamatilletéknél az 1.360/1933.' M. E. számú rendelet alapián elért jövedelemtöbbletet, úgyszintén a 4.300/1933. M. E. számú rendelet 4. §-a értelmében létesített alap maradva nyát. (2) Ebből az alapból a pénzügyminiszter részben megtéríti a hitelintézeteknek és a gyámpénztáraknak azt a különbözetet, amely kamatköveteléseikben előállott annak következtében, hogy a kamatláb a gazdaadósokkal szemben a jelen rendelet következtében 5V;>. illetőleg 4%-ra csökken. A kamat leszállításának terhét a tőke évi V2 % -ának erejéig a hitelintézet viseli. Gazdaadós által gyámpénztárnak fizetett kamatot a pénzügyminisz ter legfeljebb 6%-ra egészíti ki. Nem jár kamatmegtérités a záloglevelek vagy kötvények kibocsátásának alapjául szolgáló kölcsöntartozások után. , ; ,