Képviselőházi irományok, 1931. VIII. kötet • 569-687. sz.

Irományszámok - 1931-632. Törvényjavaslat a Budapesten 1933. évi január hó 13-án kelt magyar-német légiforgalmi egyezmény becikkelyezéséről

238 632. szám. A 2. bekezdés rendszeres légivonalak létesítését és üzembentartását a két szerződő fél legfőbb légügyi hatóságai külön megegyezésnek tartja fenn. Ez a rendelkezés a kereskedelmi aviatika érdekeit kívánja szolgálni azáltal, hogy rendszeres légivonal létesítését nem köti a hosszadalmasabb államszerződéshez, hanem lehetővé teszi, hogy ily kérdésben a két aviatikai szakfőhatóság állapodjék egymással meg. A 3. bekezdés szabatosan meghatározza azt, hogy az egyezmény értelmében mit kell államterület alatt érteni. A 4. és 5. bekezdésnek, valamint a pótjegyzőkönyv 2. pontjának a szokásostól eltérő rendelkezéseit az tette szükségessé, hogy a békeszerződések rendelkezései folytán jelenleg sem Magyarország, sem pedig Németország nem rendelkezik katonai légi járóművekkel. Tekintettel azonban arra, hogy a légiforgalmi egyezmény valószínűleg évek hosszú során át érvényben marad, számolni kellett azzal az eshetőséggel is, hogy a jövőben a szerződő felek esetleg rendelkezni fognak katonai aviatikával is s ebben az esetben a szóbanforgó rendelkezések elkerülhetővé teszik az egyezmény helyesbítését, illetőleg kiegészítését. Meg kell itt még jegyezni azt is, hogy a jelen egyezmény 1. cikkéből a német delegáció kívánságára kihagyatott a magyar-lengyel egyezmény 1. cikke 3. bekezdésének megfelelő az a rendelkezés, hogy a szerződő államok viszonosság feltétele mellett egymásnak oly elbánást biztosítanak, amelyet a legnagyobb kedvezményben részesített állam élvez mindarra nézve, ami a kereskedelmi légiközlekedés terén fennálló kölcsönös viszonyra vonatkozik. A német delegáció álláspontját azzal indokolta, hogy német tapasztalatok szerint ennek a rendelkezésnek gyakorlati jelentősége nincs s Németország ezt összes újabb légiforgalmi egyezményeiből kihagyja. Tekintettel arra, hogy Németország tart fenn légivonalat Magyarország területén s így e rendelkezés meghagyása elsősorban német érdek lett volna, nem látszott indokoltnak, hogy a szóbanforgó rendelkezéshez ragaszkodjunk. A 2. cikk külön is rendelkezik a tekintetben, hogy a légijáróművek, személyzetük, utasaik és szállítmányuk amaz állam jogszabályainak a hatályossága alatt állanak, amelyben a légijárómű tartózkodik. Kivételt csupán a légiforgalomra vonatkozó jogszabályok képeznek, ezek ugyanis csak akkor hatályosulnak, ha minden más külföldi légi járóművel szemben is érvényesíttetnek. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy a szerződő államok légijáróműveit egyoldalú forgalmi rendelkezésekkel ne lehessen kedvezőtlenebb helyzetbe hozni» mint amilyenben esetleg valamely más külföldi állam légijáróművei vannak.. Az egyezmény az érvényben levő jogszabályok alól kivételeket statuálhat. A 2. bekezdés a hazai légiforgalmi vállalatok érdekeinek védelmét célozza. A 3. bekezdés megfelel a külföldön e tekintetben követett általános gyakorlatnak. A 4., 5.

f 6., 7., 8. cikkek a nemzetközi légiforgalomban általában elfogadott légiforgalmi szabályokat tartalmaznak. Közülük a legnagyobb jelentőséggel azok a rendelkezések bírnak, amelyek szerint a szerződő államok kölcsönösen elismerik egymás légijárómű alkalmassági, valamint személyzeti képesítési és engedélyezési okmányait, az utóbbiakat azonban csak azzal a megszorítással, hogy a személyzeti okmányok csak az azokat kiállító állam légijáróművein jogosítanak szolgálatra. A 9. cikk rendelkezéseit honvédelmi és közbiztonsági szempontok indokolják. A 10. cikket és a 14, cikk első két bekezdését vámszaki szempontok indokolják. A 10. cikk 2. bekezdése lehetővé teszi, hogy az indulási és érkezési légikikötő vámhatóságai egymással közvetlenül érintkezhessenek, ami ugyancsak azt célozza,