Képviselőházi irományok, 1931. VII. kötet • 509-568. sz.
Irományszámok - 1931-543. A képviselőház igazságügyi és földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a földbirtokrendezés befejezésére vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről" szóló 539. számú törvényjavaslat tárgyában
543. szám. 291 díj és költségnek az 1928. évi XLI. t.-c. 12. §-a alapján megállapítása,». E módosításból folyólag a volt 5. pont számozása 6-ra módosul. A fent előadottak alapján az együttes bizottság azzal terjeszti jelentését a t. Képviselőház elé, hogy azt az előadott módosításokkal elfogadni, tárgyalására nézve pedig a Sürgősséget kimondani méltóztassék. Kelt Budapesten, a képviselőház igazságügyi és földmívelésügyi bizottságának 1933. évi június hó 9-én tartott együttes ülésében. Rubinek István s. k. t Váry Albert s. k. 9 az együttes bizottság előadója. az együttes bizottság elnöke. á7*
/