Képviselőházi irományok, 1931. VI. kötet • 441-508. sz.

Irományszámok - 1931-446. Törvényjavaslat az egyes pénzügyi kérdések tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz megegyezés és nyilatkozat becikkelyezéséről

446. szám. 55 azoknak a velünk szemben álló államok adtak, esetleg a trianoni szerződés 239. cikkében szövetséges állampolgárok javára megállapított vegyes döntőbírósági út igénybevételével, vagy helyettük és nevükben új államaik közvetlenül támaszthatni véltek. Magyarország soha nem ismerte el a trianoni szerződés 186. és 188. cikkei hivatkozott rendelkezéseinek oly értelmezését, mely szerint ily igények ellene állanának fenn és nem az államutódlás elvénél fogva azon területrészekre nehezednének, melyekkel az illető államok, melyeknek állampolgárairól szó van, gyarapodtak. Ép oly kevéssé ismerte el Magyarország, hogy az állam ellen irányuló igényeket a trianoni szerződés 239. cikke b) pont második bekezdése alapján is lehetne érvényesíteni. A magyar felfogás szerint tehát a nyilatkozat oly követeléseket jelent ki Magyarország ellen hatálytalanoknak, melyeket a trianoni szerződés magyar értelmezése szerint soha nem is lehetett Magyarország ellen fennállóknak tekinteni. Semmi változás tehát, nézetünk szerint, a trianoni szerződésben törvényeinkbe beiktatott kötelezettségeinken e nyilatkozat tudomásulvétele által nem történt. De nem történt ily változás még akkor sem, ha a trianoni szerződés 186. és 188. cikkeinek, valamint a 239. cikk b) pont második bekezdésének oly értelmezését el is ismertük volna, melyet e rendelkezéseknek a velünk szemben álló szerződő államok adnak. A helyzet ugyanis az, hogy az 1931 : XI. t.-c.-be iktatott I. párisi egyezmény 1. cikkében vállalt, 1944-től 1966-ig terjedő, a Nemzetközi Fizetések Bankjába az összes ú. n. Hitelező Hatalmak javára befizetendő, évi 13% millió aranykorona fizetésnek vállalásával Magyarország menekült sok más békeszerződési, nem jóvátételi, hanem különleges teher között az ú. n. adminisztrációs tartozásoktól is. Ami az ú. n. adminisztrációs tartozásokra vonatkozó, ezt a nyilatkozatnak nevezett okmányt az olasz viszonylatban egyáltalában szükségessé tette, az volt, hogy az I. párizsi egyezménynek 1. cikkébe foglalt amaz általános rendelkezés hatálya alól, amely szerint a magyar állammal szemben a fegyverszüneti és a békeszerződések alapján támasztható összes igények az említett évi 13% millió aranykorona fizetés vállalása folytán megszűnnek, kivételt tesz ugyanezen egyezmény 2. cikkének ama rendelkezése, mely a korábban keletkezett külön egyezményekkel vállalt kötelezettségeket érvényben tartja. Az történt azonban, hogy az olaszokkal az ú. n. adminisztrációs tartozások tárgyában, amint ez a nyilatkozat szövegéből is kitűnik, 1922. évi április 6-án Rómában az osztrákokkal együtt külön egyezményt kötöttünk, amely egyezmény azonban csak azt az utat és módot szabályozta, amiként az adminisztrációs tartozások rendezendők lesznek, de végleges rendezést nem tartalmazott. Ily körülmények között némi kétely állhatott fenn a tekintetben, vájjon az olasz viszonylatban az adminisztrációs tartozásokra az I. párizsi egyezménynek 1. cikke —- mint az összes többi államokkal való viszonylatban — vagy 2. cikke az irányadó. E kételyt, amennyiben az fennállott, a nyilatkozat a hága—párizsi egyezményekre mint jogalapra és az olasz és az osztrák kormány között közben történt újabb megállapodásra mint analógiára utalva, az adminisztrációs tartozások hatálytalanságának kimondásával végérvényesen eloszlatja. E rendezés pénzügyi fontosságát emeli, hogy statisztikai számítások szerint az ú. n. adminisztrációs tartozások a magyar-olasz viszonylatban több száz millió aranykoronát tettek volna ki. Hasonló kétely állhatott fenn olasz viszonylatban az I. párizsi egyezmény 1. vagy 2. cikke alá való vonhatóságuk szempontjából az olasz katonai misszió és határmegállapító bizottság és a magyar hadifoglyok Olaszországból való hazaszállításának költségei tekintetében is. Az analog terhek a többi Hitelező Hatalmakkal