Képviselőházi irományok, 1931. VI. kötet • 441-508. sz.

Irományszámok - 1931-460. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről szóló 1929:XXX. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről

140 460. szám. madfokú határozatok ; ellentétbe jutnánk tehát a javaslat vezérgondolatával, ha e határozatok ellen a fellebbezés jogát megadnók. A 23. §-hoz. A másodfokú hatóságok felsorolás útján való megállapításának okaira már az indokolás általános részében reámutattam ; ez alkalommal tehát csupán a részletes felsorolás irányelveit óhajtom néhány szóval ismertetni. Az önkormányzati hatóságokkal kapcsolatban általános elv az, hogy a törvényhatóság első tisztviselője határoz másodfokon mindazokban az ügyekben, amelyekben nála alacsonyabb hatóság (főszolgabíró, a megyei város polgármestere, a községi képviselőtestület, a községi elöljáróság, a törvényhatósági jogú város polgármestere által kijelölt tisztviselő, a székesfővárosi kerületi előljáró) határozott. Az illetékes miniszter dönt mindazokban az ügyekben, amelyekben elsőfokon a törvényhatósági központi hatóságok határoztak. Igyekeztem a lehetőség szerint keresztülvinni azt, hogy Önkormányzati hatóságtól csak önkormányzati hatósághoz lehessen fellebbvitellel fordulni. Ezt a célt szolgálják és egyúttal a javaslat alapgondolatát is érvényesítik a szakasz (2) bek. 6. b) és 8. pontjában foglalt újítások, amelyek révén törvényhatósági jogú városokban az összes építési ügyekben és a kisebb jelentőségű helyi ügyekben a végsőfokú döntést a minisztériumoktól visszaszorítjuk az önkormányzati hatóságok hatáskörébe. Az állami hatóságok közül a szakasz a m. kir. rendőrség hatóságait szabályozza és pedig azon az alapon, hogy a vidéki, illetőleg budapesti főkapitány jár el másodfokon mindazokban az ügyekben, amelyekben elsőfokon a m. kir. rendőrkapitányság határozott. Abban az esetben, ha elsőfokon a vidéki vagy budapesti főkapitány határozott, másodfokon a belügyminiszter dönt. Az általános szabályok alól a szakasz (2) bekezdése több kivételt tesz. A kivételeket egyrészt az ügyek fontossága, másrészt az elintézés szakszerűségének biztosítása indokolja. Főként olyan kivételekről van itt szó, amelyek más jogszabályokon alapulnak, ilyenek pl. a szakasz (2) bekezdésének 1., 3., 4., 5., Qa), 7. és 9. pontja alatt felvett ügyek. Végül megjegyzem, hogy a szakasz természetesen nem sorolja fel az összes másodfokon eljárni hivatott hatóságokat, hanem csak azokat, amelyeknek rendszerben való felsorolása és á rendszer alól kivételek megállapítása szükségesnek mutatkozott. Az összes másodfokú hatóságok felsorolására nincs is szükség, mert az itt nem említett pl. aa erdészeti, bányaügyi stb. másodfokú hatóságokat meg lehet állapítani az egyes különleges jogszabályok alapján. Arra az esetre pedig, ha más jogszabály alapján a másodfokú hatóságot nem lehetne megállapítani, a szakasz harmadik bekezdése állít fel — a 14. §. (2) bekezdésben foglalt rendelkezéshez hasonló — világos szabályt. A 24. §-hoz. Ennek a szakasznak a rendelkezése nem szorul megokolásra. A 25. §-hoz. Ez a szakasz a törvényjavaslat I. és II. fejezeteinek rendelkezése alól kiveszi a rendőri büntető bírósági ügyeket, valamint az adó- és illetékügyeket, ez utóbbiak közé értve a helyhatósági közszolgáltatások ügyeit is. Az az adó- és illetékügyekre vonatkozólag ez a rendelkezés bővebb magyarázatot nem igényel, a rendőri büntető bírósági ügyek kivételét pedig indokolja az, hogy ezekben az ügyekben igénybevehető jogorvoslatokat és az eljárni hivatott hatóságokat minden szempontnak kielégítően rendezi az 1901 : XX. t.-c, illetőleg a kapott felhatalmazás alapján kibocsátott 65.000/1909. B. M. sz. rendelet (Rendőri büntető szabályzat), újabban pedig az 1929 : XXX, t.-c. 59, és 60. §-ai is. A (2) bekezdés rendelkezése természetszerű.