Képviselőházi irományok, 1931. V. kötet • 325-440. sz.

Irományszámok - 1931-326. Törvényjavaslat a pénzhamisítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában

36 326. szám. A 24. cikk az egyezménynek a szerződő államok birtokában vagy hatalma alatt levő tengerentúli területekre való hatását szabályozza. A 25., 26. és 27. cikk az egyezmény életbelépésére és felmondására vonatkozó szabályokat tartalmazza, végül a 28. cikk az egyezménynek a Nemzetek Szövetségének egyességokmánya 18. cikke értelmében szükséges belajstromozásáról rendelkezik. Az egyezményt jegyzőkönyv egészíti ki, amelynek első része egyes értelmező rendelkezéseket tartalmaz. Az 1. pont szerint a bankjegyekre alkalmazott lebélyegzés hamisítása is bankjegyhamisítás. Kétség elkerülése végett a törvényjavaslat 6. §-a kifejezetten kimondja, hogy a pénz jelzés, (például felülbélyegzés) meghamisítása a pénz értékváltozása nélkül is a hamisítás fogalma alá esik. A 2. pont értelmében a kegyelmezési jogot az egyezmény rendelkezései nem korlátozzák. A 3. pont az egyezmény 4. cikkével kapcsolatban bűnhalmazat esetében a belföldi jogszabályoknak alkalmazhatóságát állapítja meg, kimondja továbbá azt, hogy ha a tettes hamisító és egyúttal forgalombahozó is, hamisítóként büntethető, ami megfelel a Btk. 203. §-ának. Végül a 4. pont értelmében a szerződő államok a megkereséseket csak a hazai törvényhozásnak megfelelő keretben tartoznak teljesíteni. Amennyiben tehát a belföldi jog értelmében a megkeresés nem teljesíthető, arra az egyezmény sem kötelez. A jegyzőkönyv II. része az egyezmény 22. cikke értelmében egyes szerződő államok részéről már gyakorolt és a többi szerződő állam részéről elfogadott fenntartásokat, a III. rész pedig az egyezmény aláírásakor egyes államok képviselői részéről tett nyilatkozatokat tartalmazza. A II—III. rész egyébként az egyezmény szempontjából lényegtelen. A törvényjavaslat 3—6. §-a a Btk.-nek az egyezmény és a jegyzőkönyv rendelkezései folytán kívánatos módosításait tartalmazza. Az egyezmény 3. cikkének 5. pontja ugyanis a pénzhamisításra természetüknél fogva alkalmas eszközök gyártására és elfogadására irányuló csalárd cselekményt bűncselekménynek minősíti. Hasonló, de neui azonos rendelkezés van ugyan a Kbtk. 58. §-ában, ez azonban nem elégséges, mert az egyezmény 8. és 9. cikke értelmében a külföldön elkövetett cselekményeket is üldözni kell, a 10. cikk értelmében pedig a 3. cikkben említett minden cselekmény, tehát e cikk 5. pontjában említett cselekmény is, kiadatási bűncselekmény. Már pedig a Kbtk. 13. és 14. §-a szerint külföldön elkövetett kihágás miatt sem büntetésnek, sem kiadatásnak nincs helye. Ezért a törvényjavaslat 3. §^a — függetlenül a Kbtk. 58. §-ától — az egyezmény 3. cikkének 5. pontjában említett csalárd célzatú cselekményt vétséggé minősíti és annak büntetését egy évi fogházban állapítja meg, mert ez az a legkisebb büntetési tétel, amelyen alul a kiadatási szerződések értelmében általában nincs kiadatásának helye. A 3. §-ban egyébként az említett rendelkezést a Btk. 205. §-ának rendelkezésével foglalja össze. A Btk. 209. §-a, amely a valódi gyanánt kapott hamis pénz továbbadásának vétségére hat hónapig terjedhető fogházat szab, valamint a Bn. 42. §-ának utolsó bekezdése, amely ugyanolyan büntetést állapít meg a hamis vagy hamisított váltópénz vagy azt pótló papírpénz csalárd használatának vétségére, ebben az alakjukban már nem tarthatók meg, mert ezek miatt a cselekmények miatt az egyezmény 3. és 10. cikkei értelmében a bűntettes kiadatására vállaltunk kötelezettséget, már pedig kiadatási szerződéseink túlnyomó része a kiadatás egyik lényeges feltételéül szabja meg, hogy csak olyan cselekmény miatt lehet kiadatást engedélyezni,