Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.

Irományszámok - 1931-127. Törvényjavaslat az 1929. évben Genfben tartott nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezlet által a hajón szállított nehéz csomagok súlyának megjelölése tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről

127. szám. 35 is közölték, a fentebb említett bizonytalanság veszélye nem fenyeget, sőt az értekezlet említett határozata megokolttá teszi azt a várakozást, hogy a kérdést az érdekelt államok, így belvízi hajózásunkban velünk összeköttetésben lévő dunamenti államok is, ú. m. Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia és Bulgária is az 1933. évi január hó 1-ső napjáig az egyezmény hatá­rozatainak megfelelően szabályozni fogják. Az egyezményben foglalt határozmányok életbeléptetése, az azokban fog­lalt munkásvédelmi rendelkezések okából ránk nézve is előnyös és célszerű. A súly megjelölésére vonatkozó rendelkezéseket az egyezménynek 1. cikke tartalmazza. Az egyezménynek 2—8. cikkei minden nemzetközi munkaügyi egyezményben megismétlődő általános határozmányokat tartalmaznak. Az egyezményt eddig Ausztrália, Kína, Japán, az ír Szabad Állam és Luxem­burg erősítették meg. A jelen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetében az egyez­ményben megállapított rendelkezések érvényesítése céljából, figyelemmel az egyezmény 1. cikkének második és negyedik bekezdésében foglaltakra, újabb törvényjavaslatot kell annak idején az országgyűlés elé terjeszteni s csak ennek törvényerőre emelkedése után lehet az egyezményt megerősíteni, olyan időben, amikor azt a fentebb említett dunamenti államok is megerősítették. Budapest, 1932. évi január hó 15-én. Kenéz Béla, s. h., m. kir. kereskedelemügyi miniszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom