Képviselőházi irományok, 1931. II. kötet • 124-205. sz.
Irományszámok - 1931-185. Törvényjavaslat az országgyűlés tagjainak összeférhetetlenségéről
300 185. szám. A fent részletezett kifogások az országgyűlés két Házának külön bíráskodásával szemben sokszor nem annyira tárgyilag megalapozottak, mint inkább a közvéleményben és elméleti alapon támadható kifogásokból táplálkoznak. A gyakorlati szempontokat szem előtt tartó törvényhozásra nézve sem lehetnek azonban közömbösek még az ilyen természetű aggodalmak sem, mert hiszen a törvényalkotásnak az összeférhetetlenségi bíráskodást úgy kell megszerveznie, hogy annak ítélkezése közmegnyugvást keltsen. ^> A most kifejtettek már egymagukban is nyomatékd&állásfoglalást jelentenek az országgyűlés két Házának tagjaiból alakított összeférhetetlenségi bíróság mellett. Az összeférhetetlenségi ügyekben a bíráskodást az előbb említett bíróság helyett a magyar állam bírói szervezetébe beillesztett valamely magas bírói szervre is lehetne bízni. A jogfejlődés, amely az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925 : XXVI. törvénycikk megalkotásával odavezetett, hogy ma az országgyűlési képviselőválasztások érvényessége felett kizárólag a m. kir. közigazgatási bíróság ítélkezik, kínálkozónak tünteti fel azt a megoldást, hogy az országgyűlési tagok összeférhetetlenségi ügyeiben is a m. kir. közigazgatási bíróság ítélkezzék. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy számos hasonlóság mellett is jelentékeny eltérés van a kétféle bíráskodás alaptermészete közt. Az országgyűlési tag választása érvényességének elbírálásánál az országgyűlésen kívül álló hatóságok és állampolgárok eljárását kell elbírálni és az országgyűlési tagnak az az eljárása a bírálat tárgya, amelyik a tagságának elnyerését megelőző időre esik. Az összeférhetetlenség kérdésének eldöntésekor az országgyűlés tagjának ebben a minőségében fennálló helyzetét, illetőleg követett magatartását kell elbírálni és így ez a bírálat az országgyűlésnek, illetőleg tagjának működésével sokkal szorosabb kapcsolatban van, mint a választás érvényességének' kérdése. De ellene szól annak, hogy az összeférhetetlenségi ügyekben a bíráskodás a m. kir. közigazgatási bíróságra vagy a magyar állam más magas bírói szervére bízassék, az a' meggondolás is, hogy á bíráskodásnak az összeférhetetlenségi ügyekben nem szabad a jogszabályok merev alkalmazására szorítkoznia, hanem az eset körülményei szerint az országgyűlés működésének eredményességét, a gazdasági élet követelményeit, a közerkölcs és a nemzeti érdek szempontjait is szem előtt kell tartani. Már érintettem az összeférhetetlenségi kérdéseknek elkerülhetetlen kapcsolatát a politika időszerű kérdéseivel. Ilyen természetű kérdések elbírálását nem kívánatos a rendes bíróságra bízni, mert még a lehetőségét is el kell kerülni, hogy a politika időszerű ketteseinek szempontjai a bíróságot ítélkezésében akár a legtávolabbról is befolyásolhatta volna. Ilyen lehetőség ellen csak az anyagi jogszabály szigorú, mérlegelést alig engedő megállapításával lehetne védekezni, amit azonban az összeférhetetlenségi kérdéseknek a jogalkalmazás szigorú szempontjaitól eltérő, előbb bővebben részletezett természete nem enged meg. Az összeférhetetlenségi ügyeknek ez a természete újabb számottevő érv amellett, hogy az összeférhetetlenségi ügyek elbírálása az országgyűlés keretében maradjon meg és ne kerüljön a magyar királyi bíróságok valamelyikének hatáskörébe különösen akkor, amikor ezt a bíráskodást bizonyára legkevésbbé maguk a bíróságok kívánják. Az országgyűlés két Hazának együttes bíráskodása mellett szóló érveket ezúttal csak azzal az érvvel látszik még indokoltnak kiegészíteni, hogy ilyen együttes bíráskodás keretében nagy értékű szerepet lehet biztosítani a felsőház olyan tagjainak, akik magas bírói hivataluk alapján nyerték el a tagsági jogot a felsőházban. Hogy az elfogadott megoldás mellett mennyiben indokolt kifejezésre juttatni az egyes Összeférhetetlenségi esetek elbírálásánál annak a Háznak különállását,
