Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.
Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról
114. szám. 605 felügyelő hatóság jogerősen nem határozott. 34. §. A felügyelő hatóság az ipartestület közgyűlésének a tagsági dijak megállapítására vonatkozó határozatát (17. §.7. pont) az elfogadott költségvetés kapcsán azonnal megvizsgálni köteles abból a szempontból^ hogy megfelelnek-e a 10. §. második bekezdésében foglalt rendelkezéseknek. Amennyiben a felügyelő hatóság azt állapítja meg, hogy a tagsági díjak nem megfelelőek, a kereskedelemügyi miniszternek javaslatot tesz aziránt, hogy a közgyűlés határozatának megváltoztatásával a tagsági díjakat a szükséghez képest felemelje, illetőleg leszállítsa. Ugyanilyen javaslatot tehet a keres ke ielemügyi miniszternek az ipartestületek országos központja is. A kereskedelemügyi miniszter a tagsági díjak kérdésében a pénzügyminiszterrel egyetértően határoz. A felügyelő hatóság az ipartestület bármely szervének olyan határozatát, vagy intézkedését, amely törvénybe vagy rendeletbe ütközik, akár fellebbezés esetében, akár hivatalból megsemmisíti és az ipartestület illető szervét utasítja, hogy meghatározott határidőn belül újabb határozatot hozzon. A felügyelő hatóság határozatai és intézkedései ellen azok közlésétől, illetőleg kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt fellebbezésnek van helye a másodfokú iparhatósághoz. A másodfokú iparhatóságnak véghatározata ellen felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a kereskec 1 elemügyi miniszterhez. A fellebbezésnek halasztó hatálya van, hacsak a felügyelő hatóság súlyos hátrány elkerülése végett határozatának vagy intézkedésének azonnali végrehajtását el nem rendeli. 35. §. Amennyiben valamely ipartestület működése két vagy több iparhatóság hatásköre alá tartozó községek területére terjed ki (1. §. 3. bekezdés), az ipartestületnek azok a tagjai, akik nem az ipartestület székhelye szerint illetékes, hanem más első- ; fokú iparhatóság hatásköre alá, eső községben gyakorolják iparukat, az ipartestületnek olyan ténye vagy határozata ellen, amely nem az ipartestület önkormányzati működésével vagy igaz- . gátasával kapcsolatos, csak az iparűzésük helyére illetékes elsőfokú iparhatóság előtt emelhetnek kifogást. Az ipartestületnek olyan ténye vagy határozata ellen, amely önkormányzati működésével és igazgatásával kapcsolatos, az ipartestületnek összes tagjai csak az ipartestület székhelye szerint illetékes elsőfokú iparhatóság előtt emelhetnek kifogást. Az ipartestület feloszlatása. 36. §. Az ipartestület közgyűlése az ipartestület feloszlását nem mondhatja ki. De ha megállapítja, hogy az ipartestület a reáháruló feladatokat ellátni nem tudja, kérheti az ipartestület feloszlatását. A kereskedelemügyi miniszter mindebben az esetben, mini akkor is, ha hivatalból nyer megállapítást, hogy valamely ipartestület kötelességeinek megfelelni nem tud, az ipartestületet feloszlathatja és tagjait az érdekelt ipartestületeknek, valamint a kereskedelmi és iparkamarának (s "z ipartestületek országos központjának meghallgatása után más ipartestületbe, illetőleg ipartestületekbe utalhatja be. A feloszlatott ipartestületnek fel keJl számolnia. A feloszlatott ipartestület kötelezettségeinek teljesítése után fennmaradó vagyon hovafordítása iránt s az illetékes kereskedelmi és iparkamarának és az ipartestületek országos központjának meghallgatása után a kereskedelemügyi miniszter rendelkezik. II. Fejezet. Az ipartestületek országos központja. Az ipartestületek országos központjának feladatai. 37. §. Az ipartestületeknek és GZ ezekbe tömörült kézműves iparos-