Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.
Irományszámok - 1931-112. Törvényjavaslat a hitelsértésről
112. szám. 589 hatóságok előtt. Ilyenképpen beállhatna az a tarthatatlan állapot, hogy a §-ban említett társaságok és egyesületek nevében a büntetés kockázata nélkül lehetne a hitelezőket károsító cselekményeket elkövetni. Pedig kétségtelen, hogy az üzletet vezetőknek jogi kötelességük gondoskodni arról, hogy az üzletvitel ne a büntető törvénykönyvbe ütköző s a hitelezőket károsító módon történjék és kötelességük ennek elhárítása végett megfelelő felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. A javaslat e kötelesség teljesítését akként kívánja biztosítani, hogy az üzlet vezetésévei megbízott személyéket vétségért teszi felelőssé, ha a felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességüket akár szándékosan, akár gondatlanságból elmulasztották. Ez a felelősség azonban csak kisegítő jellegű, mert csak arra az esetre szól, ha a károsító cselekmény közvetlen elkövetőjét a tényállás felderíthetetlensége miatt vagy más okból nem lehet megbüntetni. A 8. §-hoz. Fentebb II. 6. alatt részletes ismertetést nyert a jogi kérdéseknek az az egész szövevénye, amely abból állott elő, hogy fennálló jogunk a hitelezőt károsító bűncselekmények tettesének kizárólag az adóst, vagyoni bukás esetén pedig a vagyonbukottat, azaz az utóbbi esetben azt jelöli meg, aki ellen a csődöt megnyitották. Fennálló jogunk ugyanis nem veszi figyelembe azt a gyakori eshetőséget, amikor az adós vagyonával a hitelezők kárára, de a magánjog szempontjából jogosultan, más személy (törvényes képviselő, megbízott stb.) rendelkezett. Számtalanszor előfordul például, hogy az egyik házastárs üzletét a másik házastárs korlátlan meghatalmazással felruházva viszi. A javaslat az ilynemű kérdéseket leginkább megfelelően véli megoldani, amikor kimondja, hogy ha a szóban levő bűntettet vagy vétséget nem az adós, hanem olyan személy követte el, aki az adós vagyonával vagy annak egy részével rendelkezésre jogosult, az utóbbi éppen úgy büntetendő, mintha ő lenne az adós. Ezzel a szabályozással a javaslat útját állja annak, hogy tovább fennmaradjon az a vitás kérdés : vájjon a cselekmény tényleges elkövetőjét bűnsegély címén meg lehet-e büntetni vagy büntetlenül kell-e maradnia ? A javaslat rendelkezései értelmében a tiltott cselekmény tényleges véghezvivője ezentúl tettesként felel. Viszont a büntetőjog általános elvei értelmében nincs akadálya annak, hogy a tettes mellett másokat, esetleg magát az adóst is részesként lehessen megbüntetni, ha a cselekmény véghezvitelében nem vettek ugyan közvetlenül részt, de a tettest arra felbujtották vagy cselekményét előmozdították. A 9. §-hoz. A §. annyiban megegyezik az 1916 : V. t.-c. 2. §-ával, hogy a csőd-, a kényszeregyességi vagy a kényszerfelszámolási eljárásban szereplő hitelezőt megbünteti, ha az eljárás folyamán tanúsítandó magatartása tekintetében magát megvesztegetteti (ú. n. passzív megvesztegetés). Ellenben különbözik az említett §-tól abban, hogy büntetlenül hagyja az aktív megveszteget őt, azaz azt, aki a hitelezőnek ajándékot vagy más előnyt ad vagy ígér. Ennek a rendelkezésnek oka az a fentebb II. 7. alatt ismertetett tapasztalat, hogy rendszerint a hitelező az, aki a kényszerhelyzetben levő adóstól vagy az adós érdekében eljáró más személytől előnyöket kicsikar. Ezeknek a visszaéléseknek felderítése pedig inkább várható, ha a jogtalan előny megadója legalább utólag felléphet a hitelező ellen, anélkül, hogy büntetéstől kellene tartania. Viszont, hogy az adós se használhasson hitelezője ellen fegyverül nehezen bizonyítható és nehezen megcáfolható, kétes tényállás alapján tett bűnvádi feljelentést, a 9. §. az 1916 : V. t.-c. 2. §-ához mérten még egy pontban megszorítja az elkövetési cselekmény meghatározását. Ugyanis a hitelező részéről csak a jogtalan előnynek elfogadását helyezi büntetés aJá, az előny követését még nem. Ezt a változtatást is a gyakorlati életet ismerő gazdasági érdekképviseletek kérelmezték
