Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-112. Törvényjavaslat a hitelsértésről

112. szám. 583 tényleg és jogosan rendelkezik és más, akit a magánjog a vagyon alanyául elismer. Ez az utóbbi lehet cselekvőképtelen egyén, akinek ügyeit törvényes képviselője viszi, de egyébként is előfordulhat, hogy a jogpsult vagyonával megbizott rendelkezik, esetleg ténylegesen korlátlan hatalommal. Pl. gyakran a feleség a névleges üzlettulajdonos, azonban az üzleti ügyeket férje intézi, anélkül, hogy nejét az ügyvitelbe bevonná. Ha ilyen és hasonló esetekben a törvényes képviselő, a megbízott, esetleg a megbízás nélküli ügyvivő károsítja meg a hitelezőket, tettesként őt még sem lehet felelősségre vonni, pusztán abból az okból, mert a formális magánjog szempontjából nem ő az adós, illetőleg a vagyonbukott. ' A bírói gyakorlat gyakran bűnsegély (Btk. 69. §. 2. pontja) címén hoz az adós helyett eljáró személy ellen büntető ítéletet. A gyakorlatnak ez az iránya azonban képtelen a törvény hézagának megnyugtató módon való kitöltésére. A bűnsegély tettesi alapcselekményt tételez föl, azaz a bűncselekmény tényálladéki elemeit szándékosan megvalósító, beszámítási képességgel bíró tettest, akinek tettét a bűnsegéd csupán előmozdítja vagy könnyíti. A képviselt, a megbízó, a hasonló jogállású személy vagy a vagyon egyébkénti tulajdonosa esetleg beszámítási képesség hiányában nem büntethető, vagy azért nem, mert nem tud a megbízott,^ stb. cselekményéről. De még ha feltesszük is, hogy a büntetőjogi szempontból beszámítható adós tudtával követik el a cselekményt, akkor is aggályos őt puszta tudomása alapján tettessé, a cselekmény valódi véghezvivőjét pedig jogilag alárendeltebb szereplővé, bűnsegéddé nyilvánítani, s ekként úgy az egyiknek, mint a másiknak szerepére természetszerűen ráülő jogi minősítést formai kényszerűségből úgyszólván megcserélni. 7. Az 1916 : V. t.-c. 2. §-a egyaránt bünteti azt a hitelezőt, aki ajándékot vagy előnyt követel magának a csődeljárás vagy a kényszeregyességi eljárás folyamán tanúsítandó magatartásáért, mint azt, aki a hitelezőt ebből a célból megvesztegeti. A gyakorlati életben az a tapasztalat lett általánossá, hogy ez a gyakran előforduló bűncselekmény igen ritkán lesz bűnvádi eljárás tárgya. Ennek az az oka, hogy egyik-másik lelkiismeretlenebb hitelező a kényszerhelyzetben levő adóstól külön előnyöket csikar ki azzal a fenyegetéssel, hogy máskülönben a likvidációs eljárás folyamán jogainak rosszindulatú gyakorlásával akadályozni fogja az eljárásnak az adós érdekeit kímélő befejezését. Az adós pedig az ellene végrehajtott zsaroló műveletről nem tesz feljelentést, mert tudja, hogy a kierőszakolt előny megadásával maga is büntetendővé vált. 8. Az 1916 : V. t.-c. 3. §-a bünteti a koholt követelés érvényesítését, az 5. §-a pedig a csődválasztmányi tagnak, a vagyonfelügyelőnek, az ellenőrző biztosnak, az ellenőrző bizottság tagjának a Btk. 361. §-ában meghatározott hűtlen kezelés fogalma alá eső visszaéléseit. Mind a két törvényes rendelkezés csupán a csődeljárást és a csődönkívüli kényszeregyességi eljárást tartja szem előtt. Hasonló jogszabályra azonban a Pénzintézeti Központ (1920 : XXXVII. t.-c. 12. §-a) vagy a biztosító magánvállalatok állami felügyelőhatósága (1923 : VIII. t.-c. 8. §-a) által elrendelt kényszerfelszámolási eljárás körében is szükség van. 9. A fennálló jogállapot hiányait idők folyamán a gazdasági élet élősdi elemei mindinkább kiismerték és saját hasznukra fordították. Hívatott gazdasági érdekképviseletek, különösen az Országos Hitelvédő Egylet, részéről egyre általánosabb a panasz, hogy egyes visszaélési módozatok egyre szokásosabbakká válnak. A súlyos gazdasági helyzet, különösen a tartós tőkehiány, még jobban növeli a hitelélet válságát. Ilyen körülmények közt különösen időszerűnek mutatkozik a hitelezési visszaéléseket szigorúbban és teljesebben megtorló törvény megalkotása, mert ettől a hitel biztonságába vetett bizalomnak s ezzel aközhitemek újabb megerősödését lehet remélni. ' - -