Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.
Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában
1200. szám. 489 Ha meggondoljuk azt, hogy az intézmény célja a támogatásra szoruló munkásosztályok biztosítás útján való -ellátása és hogy ennek a célnak lehető tökéletes kielégítését veszélyeztetheti az az álláspont, amely a köztisztviselői állás érinthetetlenségét ezen a ponton mereven kívánná érvényesíteni, el kell ismerni, hogy bár áldozatról van szó, amelyet fontos elv gyakorlati alkalmazása terén hozunk, de erre az áldozatra múlhatatlan szükség van. Elgondolásom szerint a javaslatban meghatározott időtartam alatt ki fog alakulni az időközben foganatosítandó racionalizálási rendszabályok útján, hogy az alkalmazottaknak milyen létszámára és milyen megoszlására van szükség., Ennek az időnek leteltéig érvényésülne az a jogom, amely szerint a felesleges alkalmazottakat az Intézet szolgálatából elbocsássam, illetőleg őket végelbánás alá vonjam. Mennyi lesz azoknak az alkalmazottaknak száma, akiket ez a rendszabály érint, jelenleg pontosan meg nem állapítható. Feltevésem az, hogy erős túlzás nyilvánul meg azoknál, akik azt hiszik, hogy ez a létszám többszáz fővel volna csökkenthető. De hacsak 50—100 főnyi létszámról volna is szó, hibát követnénk el, ha nem élnénk a létszámcsökkentés lehetőségével inkább, semhogy az Intézet céljának és rendeltetésének sérelmére a segélyek leszállítását vegyük igénybe. Igaz ugyan, hogy bizonyos csekélyebb létszámú alkalmazottnak végelbánás alá vonása számottevő megtakarítást nem is jelentene annak következtében, hogy a végelbánás esetén a fizetés helyébe lépő nyugdíjak és végkielégítések a másik oldalon visszaháruló terhekként jelentkeznek. De éppen ennek a hátrányos következménynek, valamint általában a személyi járandóságok terhének enyhítése végett tartalmazza a javaslat azt a rendelkezést, hogy azoknak az alkalmazottaknak végellátása, akik az Intézet szolgálata mellett állami, vagy a nyugdíjviszonosság szempontjából az államéval egy tekintet alá eső egyéb közszolgálattal is bírnak, a szolgálati idő arányában megosztassék az Intézet és az állam, illetőleg az állammal egy tekintet alá eső egyéb közületek között, amelyeknek szolgálatában az illető alkalmazott állott. E kérdés jelentőségét megvilágítj a az a körülmény, amely szerint az Intézetnél 218 olyan alkalmazott szolgál, akiknek előző közszolgálatból folyó nyugdíjévük van és ezekkel az alkalmazottakkal összesen 1116 esztendei tényleges szolgálatból eredő nyugdíjév terhe hárul át az Intézetre, akiknek az Intézethez történt kinevezésével az előzőleg velük szemben nyugdíj nyújtására kötelezett hatóságok stb. 363.325 pengő évi összeget képviselő nyugdíjigény terhétől mentesültek. Minthogy feltehető, hogy nyugdíjigényeik beállta, illetőleg a teljes nyugdíj százalékára igényt nyújtó 35 évi közszolgálat előtt legtöbben nem kezdik meg nyugdíjuk élvezetét, ezeknek az alkalmazottaknak az Intézethez történt kinevezése folytán 550.000 pengő évi nyugdíjteher hárul az Intézetre, az Intézethez átvett alkalmazottak hadi éveinek és családi pótlékainak figyelmen kívül hagyásával is. Az előrebocsátott rendelkezései a javaslatnak azok, amelyek törvényhozási intézkedést tesznek szükségessé az Intézet betegségi biztosítási költségeinek csökkentése végett. Hangsúlyozni kívánom, hogy a szanálásnak egyik, talán szóbajöhető módja, t. i. a járulékok felemelése, egyáltalában nem vehető igénybe, mert termelésünk mai szociális terhei mellett és a mai közgazdasági viszonyok között ez az út nem járható. Csak egyetlen ponton érinti a javaslat a szociális terheknek bizonyos mértékben való felemelését, mégpedig azon a módon, amely szerint a baleseti sérültek segélyezésének költségét a javaslat az eddigi 10 hét helyett csak 4 héten át kívánja a betegségi biztosítás terhére hárítani. Képv. iromány. 1927—1932. XXIV. kötet. 62
