Képviselőházi irományok, 1927. XXIV. kötet • 1124-1211., II. sz.

Irományszámok - 1927-1200. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosdításról szóló 1927:XXI. törvénycikk és az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról rendelkező 1928:XL. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése tárgyában

486 1200. szám. Figyelembe kell venni, hogy a betegségi biztosítás általában a házi ápolásra van berendezve és a biztosítás terhére nyújtott kórházi ápolás mint másodlagos segélyezési mód és csak bizonyos különleges esetekben, t. i. akkor jöhet figyelembe, amikor a beteg célirányosan csak kórházi ápolás útján gyógykezelhető. Alaposnak látszik tehát az a feltevés, hogy amikor az Intézet átszervezésével kapcsolatos nyugtalanság közepette és különösen jelentékeny számú új és a biztosítás kérdéseiben még nem kellően tájékozott orvos beállításával a jogos és szükséges mértéken túl alkalmazták a kórházba való beutalást, ezzel a házi ápolás terhére és a kórházi ápolás javára bizonyos eltolódás következett be, amelynek súlyát lényegesen fokozta és fokozza az a körülmény, amely szerint az 1927 : XXI. t.-c. rendelkezései értelmében az Intézet a segélyezési kötelezettség egész tartamán át, tehát esetleg egy évig a legalsó osztály szerint bár, de mégis az egész ápolási költséget köteles viselni, amelynek összege az esetek túlnyomórészében magasabb a betegnek házi ápolás esetében járó táppénznél és terhét az eltartott családtagoknak fizetett féltáppénz is növeli. Szükséges tehát, hogy ebben a tekintetben a törvény módosításával helyreállíttassák az 1907 : XIX. t.-c. rendelkezése, amely a kórházi ápolás jogos eseteiben is csak 28 napra kötelezte a biztosítást az ápolási költség egész összegének megtérítésére, ellenben 28 napon túl az Intézetet csak a betegnek házi ápolás esetén járó táppénze összegéig kötelezte a kórházi költségek viselésére. Ezenfelül bizonyos túlzás kapott lábra abban a tekintetben is, hogy a törvény által a kórház részére nyújtott az az engedély, amely szerint sürgős szükség címén a pénztár terhére felvehető beteg ápolási költsége is a biztosító intézetet terheli, a gyakorlatban bizonyos tágabb értelmezéssel érvényesül és odavezet, hogy a biztosítottakat nem egyszer valódi sürgős szükség nélkül és a pénztár beutaló intézkedésének hiányát figyelembe sem véve veszik fel a kórházba úgy, hogy egyes kórházakban az ápolásba vett biztosítottaknak 50%-a, az Intézet beutalása nélkül, állítólagos sürgős szükség címén jut kórházi ápolásba és ilyképpen a valóságban jogos alap nélkül terheli meg a kórházi ápolás költségeivel az Intézetet. A kórházi ápolással járó előbb említett visszásságok kiküszöbölésére a törvényjavaslatba rendelkezéseket vettem fel, amelyek közül az egyik megállapítja, hogy ha az igényjogosult részére kórházi ápolás esetében járó táppénz összege a legalsó osztály napi ápolási költségénél kisebb, az ápolás 29-ik napjától fogva az Intézet csak az e táppénznek megfelelő összeget téríti meg. Ennek a rendelkezésnek előnyét nemcsak a társadalombiztosítás javára mutatkozó közvetlen megtakarításban, hanem abban is látom, hogy ily rendelkezés a kórházak vezetőit kétségtelenül arra fogja indítani, hogy 28 napon túl felesleges módon ne tartsák vissza a kórházban az ápoltakat. Amikor felesleges ápolást emlíbek, nem akarok panaszt' emelni a kórházak vezetői ellen, mintha ők gyógykezelést egyáltalán nem igénylőket tartanának vissza. Ha lehetnek is ilyen szórványos esetek, ezek — csekély számuknál fogva — általánosításra nem adnak okot, de kétségtelen az, hogy a kórházi orvosok éppen orvosi buzgóságuktól indítva könnyen megfeledkeznek arról a körülményről, hogy a kórházat elhagyó biztosított nem marad orvosi segély nélkül, mért rendelkezésére áll a biztosító intézet orvosi szolgálata, amely őt akár mint otthon fekvő és házi ápolásban részesülő, akár pedig mint járó beteget gyógykezelheti és így a kórházi ápolásnak megszüntetése attól az időponttól kezdve, amikor annak helyét a pénztári orvosi szolgálat teljes sikerrel pótolhatja, a beteg hátrányára nem szolgálhat, viszont a felesleges kórházi ápolás mellőzése a biztosító intézet pénzügyi érdekeinek védelme szempontjából szükséges. Ezenfelül a sürgős szükség fogalmának törvényi körülírásával kívánom elérni azt a célt, hogy a kórházak alapos megfontolás nélkül ne vegyenek fel olyan