Képviselőházi irományok, 1927. XIX. kötet • 823-881. sz.

Irományszámok - 1927-865. Törvényjavaslat Budapest székesfőváros közigazgatásáról

242 . 865. szám. Teljesen hatályukat vesztik a Budapest fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről szóló 1872 : XXXVI. t.-c, továbbá az ennek utolsó módosításáról, illetőleg a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló 1924 : XXVI. t.-c. és az ennek kiegészítéséről rendelkező 1925 : XVII. t.-cikk. A Budapest székesfőváros kerületi elöljáróságairól szóló 1893 : XXXIII. t.-c.-nek ezek hatáskörét megállapító rendelkezései érintetlenül maradnak mind­amellett azzal a változtatással, hogy ahol ez a törvény, valamint a kerületi elöl­járóságok hatásköréről rendelkező más jogszabály ezek hatáskörét állapítja meg, a ,,kerületi elöljáróság" helyett mindig a ,,kerületi elöljárót" kell érteni. A kerületi elöljáróság ugyanis eddig sem volt testületi, hanem egyéni hatóság, megjelölésére tehát az ,, elől járóság" kifejezést, amely testületi szervre utal, eddig is helytelenül használják a jogszabályok. Az 1870 : X. t.-c.-nek 26. §-át, amely a székesfőváros egyes közmunkáinak ellátásáról és költségeik fedezéséről rendelkezett, mint ma már elavultat, kifeje­zetten is hatályon kívül kellett helyezni. Az 1876 : XXVIII. t.-cikknek a székesfővárosi községi iskolaszékekről ren­delkező 16. §-a hatályonkívül helyezését ugyancsak az elavultsága teszi megokolttá. A dolog természeténél fogva megállapítja végül a szakasz (4) bekezdése azt a magától értetődő rendelkezést, hogy a jogszabályoknak mindazok a rendelkezé­sei, amelyek a törvénnyé váló javaslat, tehát a későbbi törvény rendelkezéseível ellenkeznének, vagy ezektől eltérnének, hatályukat vesztik, — (5) bekezdése pedig azt, hogy ahol a jogszabályok a hatályukat vesztett törvény egyes §-aira hivat­koznak, ezek helyett ennek a törvénynek a megfelelő rendelkezéseit kell érteni. A 107. §-hoz. A törvény egyes rendelkezéseinek, pl. a törvényhatósági bizott­ság újjáalakításának életbeléptetése hosszabb időt igénylő előmunkálatok elvég­zését, pl. a névjegyzékek elkészítését teszi elkerülhetetlenné. Ezért nem léphet az egész törvény nyomban kihirdetése napján hatályba, hanem az életbeléptetés ide­jének megállapítására a minisztérium kap felhatalmazást. A törvény végrehajtására — természetszerűen *— csak a belügyminiszter lehet hivatott, ezt állapítja meg a szakasz (2) bekezdése. Budapest, 1929. évi november hó 15-én. Dr. Scitovszky Béla s. fc, m. kir. belügyminiszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom