Képviselőházi irományok, 1927. XVIII. kötet • 808-822. sz.

Irományszámok - 1927-815. Törvényjavasla a közhasználatú gépjárművállalatokról

815. szám. 16? személy az tizemet maga vezesse, hanem ez üzletvezetőt szabad akaratából is alkalmazhat. A 18. §-hoz. Az üzletvitel folytonosságának biztosítása szükségképen megköveteli, hogy a vállalat céljaira fordított beruházások jövedelmezősége megóvassék. Ezért a javaslat, amidőn egyfelől a vasutakkal szemben a korábban szerzett jogok és az általuk képviselt magasabb rendű közérdek védelmét juttatja kifejezésre, másfelől ugyané szempontokat az újonnan keletkezett rendszeres társaskocsi, vagy árufuvarozási járatokat fenntartó gépjáróművállalatokra is megfelelően kiterjeszti. Ennek a célnak érdekében e szakasz azt az általánosan követendő elvet állapítja meg, hogy bizonyos útvonal forgalmának lebonyolítására engedélyt csak egyetlen gépjáróművállalat kaphat és ezt viszont meg kell védeni, hogy forgalmát más el ne vonja. E kizárólagosság a hasonló, továbbá a vegyesfuvarozási rendszeres járatokkal szemben áll fenn, ámbár a rendszeres járatok védelme céljából a valamely város, vagy község belterületén túl esetenkint fuvarozást űző gépjáró mű vállalatok a 19. §. értelmében vethetők alá szintén bizonyos korlátozásoknak. Vegyesfuvarozási járatnak a 6. §. indokolásában előadott okoknál fogva kizárólagosság nem biztosítható. A kizárólagosság azonban nem abszolút érvényű, hanem csak addig tart, amíg az engedélyes a hatóság megítélése szerint a közönség jogosult igényeit kielégíti. A kiadandó üzemi rendtartás fog arról gondoskodni, hogy a vállalat a forgalom növekedésével az üzem berendezése szempontjából szükséges pótlásokat teljesítse és még előre nem látható körülmények bekövetkezése esetén se juthasson abba a helyzetbe, hogy a reáutalt forgalmi körzetet kizsákmányolhassa. Ha a vele szemben támasztott követelményeknek záros határidőn belül meg nem felel, a kizárólagosságot meg lehet szüntetni. A kizárólagossági jog megszüntetése ügyében a kereskedelemügyi miniszter a bírói út kizárásával véglegesen dönt. E szakasz továbbá azt is kimondja, hogy a kizárólagosság mindig csak meghatározott útvonal forgalmára, nem pedig bizonyos közigazgatási területre vonatkozik. Kivételt csupán a városok és községek belterületére kíván a javaslat engedélyezni. E belterületeken ugyanis valamely vállalat rendszeres járatai számára monopólium biztosítását indokoltnak lehet tekinteni azzal a* feltétellel, hogy amennyiben a meglévő vállalat az igényeket kielégíteni nem tudja, vagy záros határidőn belül kielégíteni nem hajlandó, engedélyt a javaslat megfelelő rendelkezése szerint másnak is lehet kiadni. Ily rendelkezésre szükség van azért, mert kizárólagosság biztosítása nélkül a kisebb forgalmú városok, vagy községek közlekedési igényeinek kielégítésére senki sem vállalkoznék. Viszont igen gyakori eset, hogy a meglévő (esetleg városi) vállalat a járatokat a fejlődés arányában szaporítani nem tudja, vagy nem akarja és így a kizárólagossághoz való ragaszkodás egész városrészek fejlődését megakasztaná. A 19. §-hoz. Az esetenkint fuvarozást űző (2. §. 1. b), 3. b) és 4. b) pontja) vállalatokkal szemben, amint azt a 14. §. indokolásaiban kifejtettem, mindazok a korlátozások és kikötések, amelyek a rendszeres járatokat fenntartó gép járómű vállalatokat terhelik, a dolog természeténél fogva nem alkalmazhatók. Ezek tehát menetrendhez nem kötötten, fuvarozási kényszer nélkül, tetszésszerinti viteldíjak mellett az országban bármerre teljesen szabadon közlekedhetnének. Már az indokolás általános részében reámutattam arra, hogy a közlekedési vállalatok ily rendszertelen egymásmellettisége, sőt egymás elleni versenye a közérdeket egyáltalában nem szolgálja, sőt az egységes, céltudatos átfogó közlekedési politikát veszélyezteti. A forgalomnak a közérdek által nem indokolt ilyen elforgácsolása az, amit