Képviselőházi irományok, 1927. XV. kötet • 648-717., I. sz.

Irományszámok - 1927-700. Törvényjavaslat a szőlőgazdálkodásról és a hegközségekről

270 700. szám. nagybirtokokon való érvényesülését bizonyos fokig már bevezették. A különleges szaktudást és intenzív gazdasági ismereteket kívánó szőlőgazdálkodásban legalább is hasonló mérvben szükséges a szakértelemnek ily módon való terjesztése és magasabb színvonalra való emelése. A törvényjavaslat egyes §-ainak részletes indokolása a következő: A szőlőtelepítésnek az 1; §-ban foglalt korlátozására azért van szükség, hogy a szőlőterületek nem kívánatos mérvben való megnövekedésével eleje vétessék. A háború alatt és az utána következő első években, mikor a szőlőmívelés látszólag jövedelmező volt és minden készletet el lehetett adni, igen sok oly síksági és dombvidéki területet ültettek be szőlővel, amelyek elsősorban gabonatermő földek voltak. Az ilyen területeken létesült szőlők a maguk aránylag gyenge minőségű, de bő termésével a más gazdasági müvelésre alkalmatlan hegyi és futóhomoki szőlőkúlturával erősen versenyeznek és a drágább művelési költségekkel dolgozó szőlőgazdaságokat létükben támadják meg. Ezek a szőlők nincsenek hasznára a bortermelésnek sem, mert bortermelésünk minőségének színvonalát csökkentik. Altalános gazdasági szempontból sem indokolt, hogy a gabonatermő területek elvonassanak természetes rendeltetésüktől és a szőlőgazdálkodásban túltermelést idézzenek elő akkor, amikor a mai európai általános gazdasági helyzetben a borértékesítési viszonyok mindinkább nehezebbekké válnak. Ez az oka annak, hogy a bortermelő érdekeltség a szőlő terjeszkedésének megakadályozását mind hangosabban követeli. A 2. §-ban foglalt rendelkezés a szőlővesszők és szőlőoltványok üzletszerű termelésére berendezett telepeket, valamint a szőlővessző és szőlőoltvány forgalmat helyezi állami felügyelet és ellenőrzés alá. Már a fillokszera vész utáni új szőlőtelepítések idején gyakran károsították meg egyes lelkiismeretlen üzérkedők a szőlősgazdákat azzal, hogy a venni szándékolt szőlővesszők vagy szőlőoltványok helyett mást, legtöbbször értéktelen anyagot szállítottak. Ez a visszaélés csak évek múlva derült ki, amikor a károsult szőlősgazda kártérítési igényét érvényesíteni már nem tudta. Az ilyen esetek nemcsak az illető szőlősgazdára voltak károsak, hanem a közérdekre is, mert a meg nem felelő fajták szállítása a vidék egyöntetű termelésére is károsan hatott. A gyakran előfordult ilyen súlyos megkárosítások elleni védekezés megkönnyítése céljából adatott ki a múltban a „Szőlővessző és szőlőoltvány üzleti szokások" című rendelet, mely a károsultaknak a bírói eljárások során támogatásul szolgált. Ezek az üzleti szokások azonban a kihágási eljárás során csak a már bekövetkezett károk egyes eseteiben és. csak utólag voltak felhasználhatók. A károsultak legtöbbször tartózkodva a pereskedés esélyeitől, a károkat kénytelen kelletlen elszenvedték. A lelkiismeretlen üzérkedők ellen csak a kihágást megelőző, szigorú törvényes intézkedésekkel lehet eredményesen védekezni. Ezt célozza az üzletszerűleg berendezett kereskedelmi szőlő vesszőtelepek állami felügyelet és ellenőrzés alá helyezése. A 3., 4., 5. és 6. §-okban foglalt s az egyes borvidékekre alkalmas szőlőfajták megállapítására, valamint a szőlővesszők és szőlőoltványok belföldi, behozatali és átmeneti forgalmára vonatkozó rendelkezések bortermelésünk jövő fejlődése szempontjából fontosak. Ezen intézkedések hatásától várható ugyanis szőlőültetvényeinknek az esetleges külföldi szőlőbetegségektől való megvédése és a jóminőségű egyöntetű és kiviteli célra alkalmas típusos borok előállításának a lehetősége. Ma az a helyzet, hogy borvidékeink — Tokaj Hegyalját sem véve ki — az eltérő qualitásoknak egész légióját produkálják. A borok minősége a természet