Képviselőházi irományok, 1927. XV. kötet • 648-717., I. sz.

Irományszámok - 1927-699. A képviselőház társadalompolitikai, közgazdasági és közlekedésügyi, közigazgatási, igazságügyi, valamint földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről és az ásvány- és gyógyvízforrásokról" szóló 659. számú törvényjavaslat tárgyában

240 699. szám. autó- (autóbusz) járatok létesítésére és fenntartására köteleztessék. Külföldön is bevált rendszer az, hogy a posta ily járatokat tart fenn azokon az útvonalakon, amelyek vasúti közlekedéssel meg nem közelíthetők. A bizottság ily rendelkezés felvételét csak abból az okból mellőzte, mert feltételezi, hogy a kereskedelemügyi kormányzat ily fontos közérdeknek méltatásával, parancsoló rendelkezés nélkül is megteszi a szükséges intézkedést ott, ahol ez indokolt. Az új 46. §-hoz. A bizottság e §-t új (harmadik) bekezdéssel egészítette ki, felhatalmazván a minisztériumot, hogy egyes községeket (városokat) a pénzügyi lehetőségek szerint népfürdő létesítésére kötelezzen. A bizottság tudatában van ugyan annak, hogy a népfürdők, mint tisztasági és üdülési fürdők, nem tartoz­nak szorosan a jelen törvényjavaslat hatálya alá, azonban éppen e törvény nagy­jelentőségű közegészségi vonatkozásainál fogva, a szóbanlévő felhatalmazás alak­jában kívánt állást foglalni a népfürdőknek minél nagyobb elterjedése érdekében. A bizottság sajnálattal állapította meg, hogy községeink és városaink — tisztelet a kivételeknek — nem fordítanak kellő gondot arra, hogy a lakosság széles rétegei megismerjék és megbecsüljék a fürdésnek nagy közegészségügyi jelentőségét. Ennek első feltétele az, hogy a megfelelő fürdők rendelkezésre álljanak, ami akként biztosítható, ha ezeket nem nyerészkedésre alapított vállalatoknak, hanem köz­egészségi intézményeknek tekintjük és mint ilyeneket ingyen vagy számot sem tevő díjazás fejében bocsátjuk a nagyközönség rendelkezésére. A bizottság súlyt helyez arra, hogy a jövőben ne csak az egészséges ivóvíz biztosítására, amiben országszerte sokfelé szintén nagy hiányosság mutatkozik, hanem népfürdők léte­sítésére is törekedjünk. A törvénybe foglalt felhatalmazás alapján a bizottság elvárja a kormány bölcseségétől, hogy ott, ahol a feltételek megvannak és ahol a város vagy a község kellő anyagi eszközökkel is rendelkezik, a szükséghez képest kötelezni fogja őket arra, hogy népfürdőket létesítsenek és fenntart­sanak. Uj 53. §. felvétele. A bizottság kétségtelennek tartja, hogy a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) engedélyezése, valamint engedélyének visszavonása, úgy­szintén az e törvény hatálybalépése előtt a gyógyfürdő megnevezés használatára engedélyt nyert fürdő megfelelő újabb megnevezése tárgyában a népjóléti és munka­ügyi miniszter kizárólag a közegészségügy érdekét vizsgáló tárgyüagossággal fog határozni. Mindamellett és különösen az érdekeltek megnyugtatása céljából is, valamint szerzett jogok tiszteletben tartásának lehető biztosítása érsekében szükségesnek tartja a bizottság, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszternek a gyógyfürdő engedélyének visszavonása és a korábban kapott ily jellegű meg­nevezés tárgyában hozott határozata ellen jogvédelem adassék a Közigazgatási Bíróságnál. Ezt a rendelkezést tartalmazza az új 53. §. Az új 53. §. beszúrása következtében à következő §-ok sorszámozása kettő­kettővel emelkedett. Az új 55. §-hoz. A bizottság szükségesnek látta a kihágásokról szóló §-ban oly értelmű rendelkezés felvételét, amely kizárja azt, hogy a sajtó munkásaira a szóbanlévő kihágások következtében a sajtójognak a rendes büntetőjogi felelősségtől eltérő felelősségi és eljárási szabályai nyerjenek alkalmazást. E kihá­gások ugyanis nem tekinthetők sajtó útján elkövetett büntetendő cselekmények­nek még abban az esetben sem, ha nyomtatvány útján követik el és így ezekre a cselekményekre csak az általános büntetőjogi felelősségnek és eljárásnak szabályait lehet alkalmazni, megfelelően azoknak a rendelkezéseknek, amelyeket a tisztes­ségtelen versenyről szóló 1923 : V. t.-c. 47. §-ának harmadik bekezdése az itt említettekhez hasonló természetű büntetendő cselekményekre vonatkozólag tar­talmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom