Képviselőházi irományok, 1927. XIV. kötet • 630-647. sz.

Irományszámok - 1927-644. Törvényjavaslat a bírói végrehajtásra vonatkozó egyes rendlekezések módosításáról és kiegészítéséről

644. szám. 141 eloszlatását célozza, világosan kimondván, hogy tartásdíjkövetelések fejében a köz- és magánalkalmazott illetményeinek felét az illetményeknek összegére tekintet nélkül lehet végrehajtás alá vonni. Ez a szabály egyszerűsége mellett igazságos is, mert még a nagyobb illetményeket élvező tisztviselőtől sem lehet azt kívánni, hogy illetményeinek felénél is többet bocsásson a tartásra jogosultak rendelkezésére. A 8. §. az életbeléptetési rendelkezéseket tartalmazza. Átmeneti rendelkezé­sekre különösen a rendőr legénység illetményei tekintetében lehet szükség, mert az ő mentességük az eddigi jogállapottal szemben szélesebb körre terjed ki és így a régi foglalások hatályáról esetleg külön kell majd rendelkezni. A jelen törvényjavaslat rendelkezései nem terjednek ki a törvényes gyermek javára vezetett végrehajtás esetére, mert az ilyen tartásdíjat a gyámhatóság álla­pítja meg és így közadók módjára vezetett végrehajtással kell behajtani. A köz­adók behajtásának módjára vezetett végrehajtás mai szabályai nem engedik meg, hogy a katonai és a vele egy elbánás alá vont más legénységi egyének illetményét tartásdíj fejében lefoglalják. Külön intézkedés lesz arról, hogy a törvényes gyer­mek javára is le lehessen foglalni az ilyen legénységhez tartozók illetményeit, nehogy a törvényes gyermek a házasságon kívüli gyermekkel szemben hátrányosabb Jbelyzetbe kerüljön. Budapest, 1928. évi november hó 22. napján. Dr. Pesthy Pál sTk., m. kir. igazságügyminiszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom