Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.

Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről

592. szám. 79 Ez a szakasz határozottan kimondja, hogy a közgyűlés nyilvános és megállapítja azokat a rendszabályokat, amelyek a hallgatósággal szemben alkalmazhatók. Ezeket a rendelkezéseket felesleges volna indokolni. A 27. §-hoz. A közgyűlés és a tanácskozás rendjének az előbbi szakaszokban nem szabályozott részleteit a törvényhatóság szabályrendelettel állapítja meg. Ez a rendelkezés módot ad arra, hogy az ügyrendbe vágó részletkérdéseket a törvényhatóság az önkormányzati szempontoknak és különleges helyi kívánalmaknak megfelelően szabályozhassa. A 28. §-hoz. Régóta érezzük, hogy a törvényhatósági bizottságot a nagy taglótszám nehézkessé teszi. Viszont a törvényhatósági bizottság irányító akaratának és minden oldalú véleményének vagy állásfoglalásának döntő súllyal való kialakulásához feltétlenül szükséges, hogy a közgyűlésben képviselve legyenek a törvényhatóság társadalmának ellentétes felfogású rétegei, amely cél a tagok számának túlságos apasztása mellett nem lehetne elérni. 1848 előtt vármegyéink közgyűlését a vármegye valamennyi nemes lakosa alkotta; szab. kir. városainkat pedig a 40—100 tagból álló »külső tanács« képviselte, amely utóbbiak tagjainak megbízása élethossziglan tartott és a külső tanács saját magát egészítette ki. Azonban mind a vármegyei közgyűlés, mind a szab. kir. városi »külső tanács« inkább csak irányító és a választásokat intéző, valamint a véleménynyilvánítást és állásfoglalást kifejezésre juttató testület volt. A tulaj donképeni közigazgatást, ideértve a közgyűlés és a külső tanács határozatainak a végrehajtását is, vármegyékben a »kisgyűlés«, szab. kir. városokban pedig a »belső tanács« végezte. A vármegyei kisgyülésen rendszerint az alispán elnökölt és azon egy szolgabírónak, egy esküdtnek, a tisztiügyésznek és egy jegyzőnek múlhatatlanul jelen kellett lennie, a bizottság tagjai, vagyis a vármegye nemesi rendjénez tartozók közül pedig jelen lehetett, aki akart. Ez azt jelentette, hogy a nevezett vármegyei tisztviselők a nyilvánosság ellenőrzése mellett jártak el az egyes konkrét közigazgatási ügyekben. Igaz, hogy a kisgyűlés határozatai csak akkor váltak hatályosabbá, ha azokat a közgyűlés helybenhagyta. A sz. kir. városok »belső tanácsa« a polgármesterből, a főbíróból, a városkapitányból, a jegyzőkből és a tanácsnokokból állott, akik közül a tanácsnokok választása élethossziglan tartott. Ez a korábbi állapot kétségkívül abból a tapasztalatból fejlődött ki, hogy a közgyűlés összehívása nehézkes ós az összegyülekezés a tagokra sok időveszteséggel és költséggel jár, hogy továbbá az egyes konkrét ügyekben a határozat kialakulása a nagy tagszámú közgyűlésen nem történik azzal a megnyugtató tárgyilagossággal, amelyet csak az ügyeknek alapos megfontolása és szakszerű elbírálása biztosíthat. Figyelembe vették azt is, hogy a nagy tömegek felelősségérzése is nagyon ingatag, felelősségre vonása pedig szinte lehetetlen. Ugyanezeket a szempontokat mérlegeli a javaslat is, amikor egy olyan kis taglétszámú ügyintéző szervet kíván létesíteni, amelyben a szakképzett tisztviselők eljárását a törvényhatóság közhivatalt nem viselő képviselőinek a közreműködése egészíti ki, abból a célból, hogy az ügyintézés szakszerűsége mellett a közönség felfogása és ellenőrző működése is érvényesüljön. Egyöntetűen kívánja a javaslat megalkotni ezt a szervet á vármegyékben ós városokban egyaránt ós a régi vármegyei közjogi nevet: a »kisgyűlés« nevét kívánja annak adni annyival inkább, mert ez a szerv valóban a közgyűlésben képviselt kategóriákból alakul, amennyiben abban a közgyűlésnek