Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
62 592. szám. adjuk nekik azokat az életfeltételeket is, amelyek mellett gondoktól mentesen, teljes odaadással szentelhetik egész munkaerejüket nemes hivatásuknak.. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a vármegyei tisztviselőknek illetményeit és előlépését javítsuk. Már az idevágó törvényelőkészítő munka folyamán találkoztam azzal az ellenvetéssel, hogy az egységes elbánás elvével ellenkeznék az, ha a vármegyei tisztviselők illetményeit olyan időben rendeznénk, amikor az állami alkalmazottakra nézve ilyen intézkedést tenni még nem áll módunkban. Ezt az álláspontot arra a körülményre alapítják, hogy a vármegyei tisztviselők fizetése az állami fizetési rendszer szerint van megállapítva és 1904. év óta állandóan az állami alkalmazottakéhoz igazodik. Teljes nyomatékkal ki kell jelentenem, hogy ezt az érvelést egyáltalában nem tartom helytállónak. Már előbb is reámutattam arra, hogy a vármegyei tisztviselőknek egészen különleges társadalmi hivatásuk van, amely mind időben, mind költségekben hasonlíthatatlanul nagyobb teherrel súlyosbodik rájuk, mint a velük ugyanegy székhelyen működő állami tiszviselőkre. A felettes hatóságok és a közönség is egyaránt megkövetelik, bogy a vármegyei tisztviselő a társadalmi életben tevékeny részt vegyen, hazafias, kulturális, jótékonysági akciókban vezető szerepet jatszék és hogy a szervezésben, az odaadásban, az áldozatkészsége en jó példával járjon elő. A különböző ünnepségek, jótékonycólú ós egyéb társadalmi összejövetelek pedig tudvalevőleg igen nagy költséggel járnak. Az állami tisztviselőktől az e téren való szereplést nem kívánják meg ilyen mértékben, úgy hogy például az alispánnak társadalmi kötelezettségeit össze sem lehet hasonlítani a vármegyeterületén lévő állami igazgatási ágak vezetőinek hasonló természetű szereplésével. Ugyanez a helyet a tisztviselői állások alsóbb kategóriáiban is. Ezekkel a terhekkel szemben előmeneteli viszonyaik kedvezőtlenebbek, mint az állami tisztviselőké, akik nagy országos státusban vannak egyesítve ésakiknek előmenetelére minden üresedés előnyösen hat ki, bárminő messze történjók is az hivatali székhelyüktől. A vármegyei tisztviselő ellenben csak a saját vármegyéjében léphet elő- magasabb -állásba, a magasabb állások pedig aránylag nagyon kis számúak. Kétségtelen tehát, hogy a vármegyei és az állami tisztviselők között mind közéleti kötelezettség, mind pedig: előmenetel szempontjából lényeges különbség van. És tagadhatatlan, -hogy e különbség miatt a vármegyei tisztviselők hátrányosabb anyagi körülmények között vannak, mint állami kartársaik. A vármegyei tisztviselők anyagi helyzetét tehát sürgősen javítanunk kell, ha el akarjuk kerülni azt, ho^y a közigazgatásunk gerincét alkotóvármegye közigazgatása csődbe kerüljön. A vármegyei tisztviselők 1904-ig vármegyénként eltérő fizetést húztak. Az illetmények csekélysége és vármegyénként való különbözősége váltotta ki azt az országos mozgalmat, amelynek eredményeként az 1904 : X. t.-c. -evármegyei tisztviselőket VI — XI. állami fizetési osztályokba sorozta és az illetményeket az államkincstár terhére vette át. Ez a körülmény azonban a. magasabb fizetési osztályba való előléptetést csak a főszolgabírákra nézve tette lehetővé Ezért az 1912 : LIV.• t.-c. módosította az előbb idézett törvényt és az ugyanabban az állásban eltöltött hosszabb szolgálati idő után magasabb fizetési osztályba való előlépésnek, vagy ezzel egyenlő értékű szolgálati pótlék engedélyezésének adott helyt. Ez sem elégítette ki a vármegyei tisztviselőket. Sérelmesnek találták azt, hogy a vármegyei állások alacsonyabb fizetési osztályokba voltak sorozva, mint a hasonló, sőt kevésbbé fontos hatáskört betöltő állami tisztviselői állások. Kifogásolták azt is, hogy