Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
592. szám. 123 faogy a belügyminiszter más fegyelmi hatóságot jelöljön ki (delegáljon), ha ezt a körülményeknél fogva indokoltnak vagy célszerűnek tartja. A delegálásnak főleg akkor lesz helye, ha a tisztviselő utolsó szolgálati hegétől távol eső idegenbe szakadt, főleg ha távozása hosszú idő előtt történt. Ha több fegyelmi hatóság közt illetékességi összeütközés támad, a vitát a belügyminiszter, mint közös legfőbb felügye lő-hatóság dönti el -végérvényesen A javaslat 76. §-ának (5) bekezdése más fegyelmi hatóság kijelölését (delegálását) engedi meg arra az esetre is, ha a terhelt tisztviselő a fegyelmi hatóság efry vagy több tagjával olyan viszonyban áll, amely az elfogulatlan és tárgyilagos határozathozatalt veszélyeztetheti. Ez az elfogultság, ha a tisztviselő javára nyilvánul meg, a közérdeket sérti, ha pedig az ellenkező irányban érvényesül, a tisztviselő érdekeit veszel vezteti. Ezért a delegálás történhetik hivatalos előterjesztésre vagy a terhelt tisztviselő kérelmére «egyaránt; mert döntő szempontnak kell tekinteni, hogy a fegyelmi határozatnak közmegnyugvást kell keltenie. A delegálást a belügyminiszter gyakorolja és csak olyan fegyelmi hatóságot jelölhet ki, amely a helyettesítendővel hasonló rangú (másik alispánt vagy polgármestert, vagy más törvényhatósági fegyelmi választmányt). Kötelezően szabja meg végül a 76. § (;) bekezdése, hogy amikor a fegyelmi eljárás a törvényhatóság első tisztviselője vagy helyettese ellen folyik, mindig más törvényhatóság fegyelmi választmányát kell kiküldeni, mert a törvényhatóság eme főtisztviselői vei szemben a feg vei mi választmány el|árásának. de talán még inkább a fegyelmi vizsgálatnak tárgyilagossága nem indokolatlanul lehetne elfogultsággal vagy rés/rehajlássál vádolható, ami a hatósági tekintélynek nem válnék előnyére ; az pedig, ha a határozat valóban részlehajló volna, az a jogszerűség rovására esnék. A belügyminiszter a legfelső felügyelő hatóságából, valamint a delegál lásnak bizalmi természetéből következik, hogy a 76. §. (7) bekezdése a delegáló határozat ellen nem enged jogorvoslatot. A 77. § hoz. A javaslat 77 §-ának (1) bekezdése azt állapítja meg, hogy az alispán és a th. város polgármestere, mint elsőfokú fegyelmi hatóság, •egyéni hatóságként jár el. A 77 §. (2) bekezdése a közigazgatási bizottság fegyelmi szervezetét és működését állapítja meg. A fegyelmi választmány az 1876: VI t-c 52. §-a szerint a főispánnak vagy helyettesének elnöklete alatt két állami tisztviselő és két választott tagból alakul és ugyanazon t.-c 54. §-a szerint a határozathozatalnál az «elnökkel együtt legalább három tagnak a jelenléte szükséges. A javaslat ezeket a rendelkezéseket érintetlenül hagyja. A 77. §. (3), (4) és (5) bekezdése a legfelső fegyelmi hatóságnak: a fegyelmi bíróságnak a szervezetéről rendelkezik. A belügyminiszter legfőbb fegyelmi hatósági jogköre ugyanis sokszor «esett kifogás alá. Tagadhatatlan, hogy a belügyminiszter egyéni fegyelmi hatósági jogköre nem lehet teljesen megnyugtató a tisztviselőre nézve — főleg olyan fegyelmi ügyben, amelybe politikai tekintetek is belejátszanak. Es bár nyilván jogsértő belügyminiszteri fegyelmi határozatot alig tudna bármely érdekelt fel felmutatni, kétségtelen, hogy az a fél, aki legtöbbször még a legszigorúbb jognak megfelelő bírói ítéletet sem tudja igazságosnak elismerni, ha az ieá nézve kedvezőtlen, rögtön készen áll az igazságtalanság vádjá16*
