Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.
Irományszámok - 1927-564. Törvényjavaslat a földbirtokrendezés befejezése végett szükséges rendelkezésekről
564. szám. 343 óta változott föld birtokpolitikai viszonyok folytán ós az időközben szerzett tapasztalatokhoz képest újabb szabályozást igényelnek, továbbá a megüresedő földek juttatására, az az állami elővásárlási jog gyakorlására, — az ingatloneldarabolások batósági ellenőrzésére és a földbirtokpolitikai jellegű ügyek községi képviselőtestületi tárgyalására vonatkozó rendelkezések is. A változott viszonyok — különös tekintettel a jelen törvény javoslatban foglalt rendelkezésekre — indokolttá teszik a földbirtok reformot végrehajtó szakbíróság : az Országos Földbirtokrendező Bíróság összeállítására és eljárási módjára nézve érvényben lévő szabályok megfelelő revizióját is. Az OFB. mai nagy apparátusa ugyanis szoros összefüggésben áll a a megváltási eljárások lebonyolításával, ami az OFß.-ra rendkívüli mérvű munkát hárított és hárít még jelenleg is. Igaz ugyan, hogy az OFB. a megváltási akciót alapfeltételekkel már csaknem az összes érdekelt községekre nézve, nevezetesen szám szerint 3.308 községre vonatkozólag befejezte, azonban ezen a téren r még igen jelentékeny munkamennyiség vár az OFB. elintézésére. így 1928. május közepén a megváltási alapítélet még hiányzott 24 községre nézve és megváltási póteljárások vannak folyamatban közel 400 (393) községre. A megváltási ítéletek túlnyomó része ugyan már végrehajtatott, de a hitelesítés szempontjából még további bírói tárgyalást igényel, úgyszintén az ítéletek végrehajtása során is igen gyakran bírói beavatkozásra, s mindezekhez képest az alapítéletek megfelelő kiegészítésére vagy módosítására van szükség. Az elnöki tanács felülvizsgálata alá kerülő ügyek száma is elég jelentékeny, a megváltási ármegállapítások túlnyomó része még nem került OFB. eljárás alá, általánosságban hátra van még a megváltási akció következtében keletkezett új birtokviszonyok végleges telekkönyvi rendezése stb. — nem szólva itt az OFB. állandó tevékenységét igénylő ingatlanforgalmi, haszonbérleti, ingatlaneldarabolási stb. ügyekről.. Figyelembevevő mégis azt, hogy a megváltási eljárások lebonyolításával járó bírói teendők fokozatosan csökkennek és hogy a jelen törvényjavaslat a megváltási ármegállapítási eljárásokat a legegyszerűbb módon kívánja elintézni, -— bár ugyanez a javaslat több tekintetben az OFB.-ra új és számottevő munkaterhét hárít — a törvényjavaslat két évi időtartamban állapítja meg azt az időt, amikorára az OFB. jelenlegi nagy személyzeti létszámát az elnökön, másodelnökön és három tanácselnökön kívül 12 állandó és legfeljebb 12 kisegítő bíróra kell leszállítani. A javaslat az eddigi OFB. eljárást is lényegesen egyszerűsíteni kívánja az által, hogy a jelenlegi hót tagból álló, vegyes összetételű tanácsok helyett — amelyek fenntartása a megváltási ítéletek meghozatala után már nem indokolt — általánosságban elsőfokon az egyesbírói, másodfokon pedig a hármas, tisztán bírói*tagokból álló, tanácsi elintézést írja elő. Tekintettel az előadottakon kívül még arra is, hogy 1920. óta a földbirtokreformnak valósággal külön jogrendszere s külön, ennek a jogrendszernek alkalmazásában szakszerűen jártas bírói kara alakult ki, nem lehet kétséges, hogy a szóbanforgó bírói feladatkörbe tartozó teendők további ellátására a földreform alaptörvény által ebből a célból állandó jellegűen létesített OFB.-nak, mint külön szakbíróságnak fenntartására szükség van. A földbirtokreform, illetőleg az annak keretében keresztül vi tt_ megváltási akció korszakos eredményeinek biztosítása és még bírói eljárást igénylő kérdései nagy tömegének mielőbbi végleges rendezése egyedül és csakis akként biztosítható, ha ez az óriási terjedelmű joganyag az e felől már részletesen moÊBà