Képviselőházi irományok, 1927. X. kötet • 520-II. sz.

Irományszámok - 1927-520. Az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítás törvényjavaslatának biztosítás-technikai indokolása

if aszthma, a véredény-rendszer és a szív megbetegedései, továbbá a rheumat'ikus betegségek állnak előtérben. Ha tehát azt vizsgáljak, hogy valamely megrokkanási valószínűségi sor alkalmazható-e, azt kell vizsgálnunk, hogy a megrokkanás szempontjából ugyanolyan veszélyes-e az a foglalkozási ág, amelyre alkalmazni kívánjuk a kérdéses valószínűségeket, mint amelyre vonatkozó megfigyelésekből ezek a valószínűségek levezetve lettek. A tapasztalatok szerint az ipari csoportoknak jelentékeny része a megrokkanás szempontjából nagy kockázatot képvisel. A megrokkanási okok között az ipari csoportok jelentékeny részénél a tüdő vész áll el3Ő helyen és megközelítőleg ugyanolyan súllyal, mint a közlekedési csoportnál. Nem emelhető tehát észrevétel a német vasutasok köréből levezetett rokkantsági valószínűségeknek az ipari csoportok egyrészénól való alkalmazása ellen biztonsági szempontból. Másrészt a megrokkanás szempontjából veszélyesebb foglalkozásnak nem minősíthető a vasúti vonatszemélyzet, mint a veszélyes és a tüdővész-megbetegedós szempontjából első helyen álló ipari csoportok nagyrésze. A járulék túlértékelése szempontjából tehát szintén nem kifogásolható a vasúti vonatszemélyzetre vonatkozó tapasztalatokból levezetett valószínűségeknek az ipari csoportok jelentékeny részénél való alkalmazása. Felmerülhet még az az észrevétel, hogy ezek a valószínűségek évtizedekkel megelőzőleg eszközölt tapasztalatokból vannak levezetve, már pedig azóta a megrokkanási arányszámok a tapasztalat szerint emelkedtek. Ezzel a felmerülhető ellenvetéssel szemben azt kell mondanunk, hogy igaz ugyan, hogy a megrokkanási arányszámok a háborút megelőző időben emelkedő tendenciát mutattak, azonban a bajor vasutasokra (1891—1900) vonatkozólag Ernst Klein által levezetett valószínűségek azt igazolják, hogy a Zimmermann-féle valószínűségekhez képest az emelkedés inkább a fiatalabb koroknál következett be. A badeni pénztárra vonatkozó adatok is azt mutatják, hogy a megrokkanási arányszámok-emelkedtek. Azonban az emelkedé3 éppen néhány megrokkanási oknak és ezek között első sorban a tüdővésznek az emelkedésével van összefüggésben. Az 1891—1911. időszakban a tapasztalatok szerint: 10.000 megrokkant közül a tüdovész folytán megrokkantak száma: A megrokkanás időszaka Életkor a megrokkanáskor A megrokkanás időszaka 20-24 25-29 30-39 40-49 50-59 60-69 1891—1895 1896—1899 1900 — 1904 1905 — 1909 • 1910—1911 6.319 6.746 6.656 6.569 6.719 5.863 6.009 5.912 5.793 5.848 4.526 4.584 4.743 4.769 4.657 3.086 2.747 2.805 2.802 2.468 1.384 1.191 1.167 1.073 1.182 305 356 379 314 287 A tüdővésznek, mint megrokkanási oknak a súlya tehát a háborút megelőző évtizedekben emelkedett ós ezáltal természetesen maguk a megrokkanási arányszámok is emelkedtek. Vonatkozik ez különösen a 20 —40 éves életkorokra. Ugyanezen időszakokban 10.000 rokkant közül más fontosabb megrokkanási ok folytán megrokkantak számai. Képv. iromány. 1927—1932. X. kötet. 3