Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.

Irományszámok - 1927-474. Törvényjavaslat a múzeum-, levéltár- és könyvtárügy némely kérdéseinek rendezéséről

474. szám. 417 és tervszerű fejlesztésének nagy problémája a Gyüjteményegyetem létesítésével megoldottnak tekinthető. Az 1922: XIX. t.-c. 11. §. 8. pontja azt is elrendeli, hogy a vallásés közoktatásügyi miniszter a vidéki közgyűjtemények ügyeinek rendezéséről külön törvényjavaslatot köteles a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Ennek a rendelkezésnek tesz eleget ez a törvényjavaslat. Mai csonkaságunkban kulturális téren sok tekintetben nagyobb és nehezebb feladatok előtt állunk, mint korábban. A meglévő intézmények közül ki kell választanunk a fejlődésre alkalmas intézményeket s ezek jövőjét biztosítva, teljesítményeiket a lehető legmagasabb fokra kell emelnünk. Pusztán egyéni és lokális célokat szolgáló luxusintézményeket és zuggyüjteményeket fenntartani, szaporítani és támogatni nem szabad. A kulturális statisztikát javító, de egyébként kultúrmunkát nem teljesítő gyűjtemények támogatását és létesítését az állam nem vállalhatja. Szükséges azonban a fejlődésre k&pes közgyűjtemények tervszerű központi irányítását és céltudatos fejlődését az állami felügyelet teljes rendszerének kiépítésével előmozdítani. A közgyűjtemények ügyének rendezésével szervesen összefügg a muzeális értékek védelmének évtizedek óta rendezésre váró ügye

} melynek két ágazata van, az emlékek felkutatásának és a magánkézen levő emlékek biztosításának problémája. A muzeális értékek felkutatása terén — néhány közintézményünk figyelemreméltó, de az anyagi eszközök hiányán legtöbbször meghiúsuló törekvéséről nem szólva — rendszeres munka alig folyik. Az ország területén ma bárki akadály nélkül kutathat kincsek ós régészeti emlékek után, bár a közigazgatási hatóságok újabban fokozott védelemben részesítik a közgyűjtemények s velük a nemzeti tudomány érdekeit. Hazai és külföldi régiségkereskedők és külföldi kutatók is akadálytalanul ásatnak, aminek eredményeképen a hazai tudomány szempontjából nagyfontosságú régészeti anyag kerül piacra s nem egyszer külföldre is. Viszont előfordul, hogy a Nemzeti Múzeum és minden támogatásra érdemes jobb vidéki múzeumaink ásatásait egyes községeknek a közérdeket a lokálpatriotizmus 1 alá rendelő túlbuzgó vezetői hiúsítják meg. A föld méhéből véletlenül felbukkanó régészeti leletek a kincsleletekről szóló régi rendelkezések értelmében a kincstár birtokába s ez úton a közgyűjteményekbe jutnak, de e téren is nagyon bizonytalan a joggyakorlat^ mert a régészeti értékek kinccsé minősítése tárgyában hiányzik a határozott törvényes rendelkezés. A magánkézen levő muzeális értékek védelme, tekintetében csupán a világháború óta pénzügyi szempontból kibocsátott rendeletek intézkednek megfelelő szankció nélkül. Az utóbbi időkben a középosztály elszegényedése következtében sok magyar család féltve őrzött ereklyéi, műtárgyai és régiségei kerülnek piacra a nélkül, hogy az eladók érdekeit a kereskedőknél mindenesetre inkább tiszteletben tartó közgyűjtemények vezetői csak tudomást is szerezhetnének elidegenítésükről. Más államok évtizedekkel ezelőtt — az Egyházi Állam már a XIX. század elején (Lex Pacca) — minden részletre kiterjeszkedő törvényekben ós szabályrendeletekben rendezték az ingó műemlékek, leletek, ásatások ügyét. E törvények közül különös figyelmet érdemel a százéves tapasztalatok alapján kidolgozott 1909. évi olasz Legge concemente le anticMtà e belle arti, a porosz 1914. évi 11.342. sz. Ausgrabungsgesetz s a Gesetz mm Schutze der Denkmale tárgyalás alatt lévő tervezete, valamint a fenyegetett műkincsei Képv. iromány, 1927—1932. VII. kötet 53