Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.
Irományszámok - 1927-387. Törvényjavaslat az állategészségügyről
887. szám. 133 vágás alkalmával jelentékeny, kizárja azt is, hogy emberi egészségre ártalmas hús kerüljön fogyasztásra. Kétségtelen, hogy az ily értelemben vett hús vizsgálatnak vázolt köz- és állategészségügyi céljait egészben elérni csak úgy lehetne, ha magát a húsvizsgálatot a fogyasztásra levágott állatok összességére ki lehetne terjeszteni. Sajnos, azonban ennek egyrészt a gyakorlati keresztülvihetőség, másrészt pénzügyi okok útját állják. A magánfogyasztás céljaira szánt állatokra — bizonyos kivételektől eltekintve — a húsvizsgálatot kiterjeszteni nemcsak azért lehetetlen, mert a háztartások húsellátását zavarná és tenné nagy mértékben költségessé, hanem főként azért, mert vágóhidak létesítésében és húsvizsgálók alkalmazásában teljesíthetetlen követelményeket támasztana a közigazgatással szemben. Ez okok miatt a jelen szakasz első bekezdésében a köz- vagy magánfogyasztásra szánt szarvasmarhán, bivalyon, lovon, szamáron és öszvéren kívül még csak a közfogyasztásra szánt juh, kecske és sertés egészségügyi vizsgálatát lehetett feltétlenül kötelezővé tenni, ellenben a magánfogyasztásra szánt juh, kecske és sertés egészségügyi vizsgálatát csak arra az esetre lehetett a második bekezdésben elrendelni, ha a község vagy város ezeknek .az állatoknak a levágását is csak közvágóhídon engedi meg, aminek előfeltétele önként érthetőleg az, hogy a község vagy város megfelelő vágóhíd -építésére vagyonilag képes legyen. Számolva azonban olyan rendkívüli eshetőségekkel, melyek mellőzhetetlenné tehetik egyrészt a magánfogyasztásra szolgáló utóbb említett állatoknak, ha nem is az ország területén, de annak e^y bizonyos vidékein való egészségügyi vizsgálatát (például valamely veszedelmes fertőző állatbetegség uralgása esetén), másrészt a fogyasztás céljaira szintén használatos baromfinak, vadnak, halnak, házinyúlnak, vagy a nálunk most még nem használatos, de a jövőben esetleg használatossá válható kutyának az egészségügyi vizsgálatát is, indokoltnak mutatkozott a harmadik bekezdésben felhatalmazást kérni, hogy az egészségügyi vizsgálat az e szakaszban jelzett eseteken túl is kiterjeszthető legyen. A szóbanforgó szakasz negyedik bekezdésében az egészségügyi vizsgálat •ellátásáról való gondoskodást (húsvizsgálók alkalmazását), ötödik bekezdésében pedig az ezzel járó költségek viselését — a jelenben ide vonatkozólag érvényes rendelkezésekkel összhangban — már csak célszerűségi okoknál fogva is a községek és városok kötelességévé kellett tenni, kivételével mégis a külföldi kivitel céljait szolgáló egészségügyi vizsgálatnak, amelyet viszont tekintettel arra, hogy azt a nemzetközi megállapodások vagy a felvevő állam autonóm törvényei oly feltételekhez köthetik, melyeknek az illető község vagy város meg nem felelhet (például hatósági alkalmazásban lévő állatorvost követelvén, az a község, mely csak képesített húsvizsgálót tart, állatorvosról nem gondoskodhatik), egészben a hústermelő felekre kellett hárítani. Nehogy azonban a községek és városok a külföldi kivitel céljait szolgáló egészségügyi vizsgálatot olyan esetekben se vállalják, amikor arra képesek, felhatalmazást kellett adni a hatóságnak, hogy ilyen esetekben erre őket kötelezhesse. Az egészségügyi vizsgálat végzésére hivatott szerv gyanánt a hatodik bekezdés — önként értetődőleg — az állatorvost jelöli meg. Figyelemmel azonban arra, hogy nem minden község tart állatorvost, vagy nem minden községben van a hús vizsgálat végzésére igénybe vehető (habár nem is községi vagy nem is hatósági alkalmazásban álló) álatorvos, az 1908. évi XXXVIII. t.-cikk-kel összhangban meg kellett engedni, hogy azt ilyen helyeken elsősorban
