Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.
Irományszámok - 1927-387. Törvényjavaslat az állategészségügyről
387. szám. 113 rendszabály képez kivételt, mely magában a törvényjavaslatban nyer az alkalmazás tekintetében is, és pedig a jelenben ismeretes ilyen rendszabálytól lényegesen eltérő alakban, szabályozást. Az 1888. évi VII: t.-c. ugyanis az állategészségügyi igazgatásnak világszerte sarkkövét képező bejelentési kötelezettséget a gyakorlatban végre nem ha|tható alakban vette fel. E szerint ugyanis az állatbirtokosok állataik minden egyes, akár fertőző, akár nem fertőző természetű megbetegedését és elhullását kötelesek a hatóságnak abból a célból bejelenteni, hogy az esetleg f3nnforogó tertőző állatbetegség ellen szükséges hatósági rendszabályok alkalmazhatók legyenek. Ámde a megbetegedések és elhullások gyakorisága miatt ezt a rendelkezést ily alakban végrehajtani alig lehet. Nagyobb állatállományban igen gyakran előfordul, hogy egy vagy több állat, ha csak' étrendi zavarok következtében is, megbetegszik. Megfelelhet-e ily állatállomány birtokosa minden egyes esetben a bejelentés kötelezettségének? Bizonyára nem. De ha akad is állatbirtokos, aki törvénytiszteleténél fogva kezdetben eleget tesz terhes kötelességének, később — látván, hogy a hatóság csak azokban a^- aránylag kisebb számú esetekben tart helyszíni vizsgálatot, melyekben a bejeleutés tartalma szerint is valószínű, hogy fertőző állatbetegség forog fenn, — a jövőre nézve megkíméli magát a látszólag felesleges fáradozástól és a bejelentési kötelezettségnek csak oly esetben te-»z eleget, amikor a fertőző állatbetegség már olyan feltűnő jelekben és arányokban nyilvánul, hogy elhallgatni vagy eltitkolni annak veszélye nélkül, hogy a hatóság erről más úton tudomást ne szerezzen, amúgy sem lehet. Innen van az, hogy ma a fertőző állatbetegségek ellen szükséges hatósági rendszabályok rendszerint olyan időben nyernek alkalmazást, amikor a fertőző állatbetegségek már szélesebb körben terjedtek el, más helyre is elhurcolták azokat, vagyis elkésetten. Meggyőződésem szerint Magyarország viszonylag nem elég kedvező állategészségügyi állapota legnagyobbrészt ebből ered és ezt a bejelentési kötelezettségre vonatkozó rendszabály enyhítése nélkül gyökeresen megváltozz tatni nem is lehet. E meggyőződéstől vezéreltetve és szem előtt tartva a nyugati államok (Németbirodalom, Ausztria) idevonatkozó példaadását, melyek állategészségügyi állapotuk feltűnő javulását éppen akkor érték el, amikor a bejelentési kötelezettségre vonatkozó s a miénkhez hasonló szgorral kezelt rendsza-^ bályukat enyhítették, javaslom, hogy az állatbirtokosok állataiknak a bármely okból bekövetkező elhullásán (leölésén) kívül csak a törvényjavaslatban, illetőleg a földmívelósügyi miniszter által kiadandó rendeletben megjelölt — atörvényjavaslat szempontjából bejelentés kötelezettsége alá tartozó állatbetegségeknek nevezett. — fertő/ő állatbetegségekben törtónt megbetegedését vagy ilyen betegségre gyanús, illetve ilyen betegség fertőzésére gyanús állapotát legyenek kötelesek bejelenteni. Állatbirtokosaink és az állatokkal hivatásszerűleg foglalkozók értelmiségébe helyezett bizalmam fidjogo>ít arra a feltevésre, hogy az említett fertőző betegségeknek népszerű alakban rendeletileg ismertetendő tüneteit állataikon kellő időben telismerni képesek lesznek és azt nemcsak a közériek hanem saját érdekeik szempontjábóHs annál inkább azonnal be fogják jelenteni, mert erre egyrészt állataiknak a hatósági rendeletre való leöletése" esetére az eddigiekkel szemben lényegesen előnyösebbel megállapítani kívánt állami kártalanítás, másrészt ét bejelentés el m alasztásának' esetében 1 Képv. iromány. 1927—1932. VII. kötet. 15
