Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

88 28. szám. E hézagot az Országos Muhkásbiztosító Pénztár alapszabálya, mindenesetre törvényes felhatalmazás nélkül és így kellő joghatály hiányában, igyekezett pótolni. A javaslat meghatározza azoknak a körét, akiket a betegségi biztosításban a családtagok közé kíván

1 számítani. Ebben a tekintetben igyekeztem a helyes középutat megtalálni, egyfelől abban, hogy a biztosítottaknak ama hozzátartozói, akik az ő eltartásukra utaltak, a nélkülözhetlen segélyeket megkapják, másfelől azonban az érdekeltséget költséges szolgáltatásokkal ne terheljék olyanok, akik e szolgáltatásokra a családfő tehermentesítése érdekében igényt nem tarthatnak. Ennél a kérdésnél az orvosok jogos érzékenységét is figyelembe kellett vennem. A 34—37. §-ohho0. E §-ok állapítják meg azokat a módokat és feltételeket, amelyek szerint a biztosítottak a gyógykezelés tényezőit megkaphatják. Mindezek tekintetében az alapelv az, hogy az idényjogosultnak a törvényben és a törvény alapján joghatályos szabályokban foglalt rendelkezésekhez kell különbeni jogvesztés terhével alkalmazkodnia. E rendelkezésekből új rendszabályként mutatok rá arra, amely a nyilvános gyógyszertár tulajdonosának kötelességévé teszi, hogy a szabályszerűen rendelt gyógyszereket az igényjogosultaknak ingyen szolgáltassa ki és a gyógyszerek arával a munkásbiztosító intézetet terhelje meg. Ezzel szemben a munkásbiztosító intézet a gyógyszertárnak annyi előleget köteles rendelkezésére bocsátani, amennyi a mindenkor kiszolgáltatott gyógyszek árát hozzávetőleg fedezi. A szóban levő rendelkezés nem jelent előzményeket nélkülöző újítást. A nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló 1898 : XXI. t.-c. 14. §-a felhatalmazást adott ugyanis arra, hogy a szegény betegek részére az országos alap terhére kiszolgáltatandó gyógyszerek rendelésének módja rendelettel szabályoztassék. Ebben a vonatkozásban tehát a gyógyszertártulajdonosok hitelezési kötelezettsége már fennáll és ennek kiterjesztése a gyógyszerészek anyagi érdekei szempontjából nem lehet aggályos, mert a hitelezési kötelezettséggel szemben a javaslat előlegre való igényt biztosít nekik a munkásbiztosító intézet terhére ; viszont a biztosításhoz fűződő közegészségügyi érdekek megvédése szempontjából a hitelezési kényszer törvényes megállapítása nem mellőzhető, mert ismételten előfordultak esetek, amelyekben a gyógyszerész a gyógyszernek a biztosított részére való ingyenes kiszolgáltatását megtagadta. Ama jelentékeny kedvezniény következtében, amelyet a gyógyszerészek monopolisztikus helyzetükkel, az államtól kapnak, méltán elvárható, hogy a közegészségügyi szempontból reájuk hárított és érdekeik kellő megvédésével kiegészített eme törvényes rendelkezés a gyógyszerészek körében is kellő megértéssel találkozik. A gyógyfürdősegély tekintetében a javaslat bizonyos körülhatárolással igyekszik a munkásbiztosítás érdekeit visszaélésszerű kihasználással szemben megvédeni. Ebben a tekintetben akként rendelkezik, hogy a gyógyfürdő használatával járó ellátásban csak az a biztosított részesülhessen, aki az igény bejelentését közvetlenül megelőző két éven belül legalább egy éven át betegség esetére biztosított volt. Minthogy továbbá gyógyfürdő használata általában sohasem annyira sürgős, hogy a munkásbiztosító intézet rendelkezését kérni és bevárni az egészség lényegesebb sérelme nélkül ne lehetne, a javaslat kimondja azt is, hogy a munkásbiztosító intézet még sürgős szükség esetében sem tartozik megtéríteni az oly gyógyfürdő költségét, amelyet a biztosított nem az intézettől kért és kapott, hanem magánúton vett igénybe. Végül a gyógyfürdő kérdésében rendezi a javaslat a külföldi gyógy für-