Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

86 28. szám. amelyeket időközben a 4.790/1917. M. E., az 5.400/1919. M. E , a 6.250/1919. M. È , a 8.524/1921. M. E., az 1.350/1922. M. E , a 8.888/1922. M. E. és a 9.800/1922. M. E. számú rendeletek a segélyezések nemének, módjának ós mórtékének megállapítása tekintetében tettek. A jelen javaslat indokolásának általános részében elorebocsátott szempontokból lehető messzemenően tartózkodni kívántam attól, hogy a biztosítottaknak segélyezési igényei a fennálló jogállapothoz képest csorbulást szenvedjenek. Ezért a segélyezés legcsekélyebb mértéke gyanánt úgyszólván mindent fentartani kívánok továbbra is, amit a biztosítottak a jelenlegi jogállapot szerint igényelhetnek. Ezekhez képest a segélyezés legkisebb mértéke tekintetében az 1907 : XIX. t.-c. 50. §-ának rendelkezéseivel szemben a javaslat 31. §-ában a következő eltérések mutatkoznak : 1. Az ingyen orvosi gyógykezelésre vonatkozó jog az 1907: XIX. t.-cben megállapított 20 héttel szemben egy évig terjed és ezentúl is arra az időre, amelyre a táppénz jár ; 2. gyógyszerek, gyógyfürdők, gyógyvizek és a szükséges gyógyászati segédeszközök az 1907 : XIX. t.-c.-ben biztosított húsz héttel szemben ugyancsak egy évig járnak és ezentúl is arra az időre, amelyre a táppénz jár. Másrészt azonban az 1907: XIX. t.-c. 50. §-ában a gyógyászati segédeszközök körében példaképen felhozott szemüveg, mankó, sórvkötő, műláb stb. helyett a javaslat legkisebb segélyképen, az 5.400/1919. M. E. számú rendelet 9. §-a értelmében jelenleg is érvényben levő jog szerint csak a szemüveget, a sérvkötőt, a mankót és a lúdtalpbetétet, ezeken felül pedig még csak a haskötőt és a pólyát engedélyezi, mert a betegségi biztosítás szolgáltatásainak túlzását és esetenkint az intézet túlzott kihasználását jelentheti, ha bármely biztosított és bármily rövid idejű biztosítás után az említetteket meghaladó költséges gyógyászati segédeszközöket igényelhetné. A javaslat azonban szolgáltatásainak köréből nem zárja ki a költségesebb gyógyászati segédeszközöket sem, csak azzal az óvatossággal él, hogy a költségesebb segédeszközöknek engedélyezését az alapszabályokra hagyja, azzal a korlátozással, amely szerint ily költségesebb gyógyászati segédeszközök csak azok javára legyenek megállapíthatók, akik az igény érvényesítését közvetlenül megelőző két éven belül legalább egy éven át betegség esetére biztosítottak voltak. 3. A táppénz húsz hét helyett egy évig jár, még pedig az átlagos napibér 50%-a helyett az első négy héten át az átlagos napibér 60%-ában, azontúl pedig annak 75%-ában. Ezzel szemben azonban a táppénz nem a megbetegedés első napjától, hanem a keresetképtelenség negyedik napjától számítva jár. Már a 4.790/1917. M. E. számú rendelet 11. §-a a keresetkóptelenség harmadik napjától számítva állapította meg a táppénz kezdetét. Az 5.400/1919. M. E. számú rendelet 7. §-a a táppénz kezdetét, amiként ezt a javaslat is teszi, a keresetképtelenség negyedik napjára tette, azonban e rendelkezést hatálybalópte előtt módosította a 6.250/1919. M. E. számú rendelet 2. §-a akként, hogy a táppénz kezdőpontjául ismét a keresétképtelenség harmadik napját írta elő. Ezzel a tényleges jogállapottal szemben a javaslat indokoltnak látja a visszatérést az 5.400/1919. M. E. számú rendelet 7. §-ához és így a táppénzigény kezdőnapjaként a keresetképtelenség negyedik napját állapítja meg. Figyelemmel ugyanis arra, hogy az 1907: XIX t.-c. 50. §-ának ma is érvényben levő ós a javaslatban is fentartott rendelkezése szerint táppénz csak abban az esetben jár, ha a keresetképtelenség három napnál tovább