Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-45. Törvényjavaslat a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról

45. szám. 217 közül csak a legutolsót kell külön kiemelnem, mely szerint a tanulónak legalább a VII. osztályig kell feljutnia, hogy ösztöndíjban részesüljön. Jól ismeretes, hogy minél jobban halad előre a gyermek tanulmányaiban, jelleméről és képességéről annál könnyebb véleményt formálni s neveltetése annál súlyosabb anyagi teherként nehezedik a szülőkre. A törvény az ország anyagi eszközeinek fogyatékossága miatt, legalább egyelőre, csupán a közszolgálati alkalmazottak ezt a legsúlyosabb terhét akarja könnyíteni. A törvény azonban ezt nem állítja fel kivétel nélküli szabálynak, hanem tehetségvódelem címén megengedi, hogy egészen kivételesen alsóbb osztályok tanulói is kaphassanak ösztöndíjat. A tehetségvédelem a legújabb kor nevelésügyi politikájában igen nagy szerepet játszik, a törvény ezt a nagy kérdést is bekapcsolja ebben és még több más szakaszban is, rendelkezései körébe. A 4. §. megállapítja az elsőbbségi okokat, vagyis a gyermek azon különös tulajdonságairól szól ós azon egyéb körülményeket sorolja fel, amelyek indokul szolgálnak arra, hogy másokkal szemben előnyben részesüljön. Az 5. §. a törvény egyik főcélját a középfokú ós különösen a középiskolai tanárképzés minél hatékonyabb előmozdítását kívánja megoldani. Egyoldalúságba e részbe nem esik, merev álláspontot nem foglal el, ami ellentétben állna a tehetségvédelmi gondolattal is. A 6. §. meghatározza azt az időt, amelyre az ösztöndíj élvezete terjed. Ez az idő az egész tanulmányi idő, mely a kenyéradó oklevél megszerzéséig terjed. Nehogy azonban a törvénynek ez a bőséges gondoskodása visszaélésekre adjon alkalmat, ki kellett mondani, hogy az ösztöndíjas a szorosan vett tanulmányi időn túl vagyis a végbizonyítvány elnyerése után csak akkor tarthat számot az ösztöndíjra, ha képesítő oklevelét a rendes időn belül szerzi meg. De a törvény továbbképzés céljából módot nyújt a meghosszabbításra is. A 7. §. kizárni igyekszik, hogy a különféle nevelési kedvezmények jogosulatlanul ne legyenek halmozhatok. A II. Fejezet 8—13. §§. az ösztöndíjra vonatkozó igazgatást szabályozzák. A 8. §-hoz azt az elvi felfogásomat kell hozzáfűznöm, hogy az ösztöndíjak adományozását ki akarom vonni a központi igazgatás kezéből. A miniszter legkevésbbé lehet jól tájékozva az ösztöndíjas érdemessége felől. Tehát ne terheljük őt az adományozás gondjával, hanem bízzuk ezt arra a közegre, mely erre inkább hivatott. Főiskoláknál ez az elv már most is keresztülvihető, középiskoláknál azonban csak akkor, amikor majd a középiskolai igazgatás decentralizáltatik. Ez az oka annak, hogy e szakasz szerint a középiskolákra vonatkozó ösztöndíj adományozást egyelőre a vallás- és közoktatásügyi miniszter fogja gyakorolni. A 9. §. az adományozásnak hivatalból való kezdeményezését mondja ki. Erről bővebben az általános indokolásban szólottam. A 10. §-hoz bővebb indokolás a már előadottak után nem szükséges. Legfeljebb azt kell kiemelnem, hogy egyetemeken a karok kezébe kell letenni az adományozás jogát, mert a hallgatók érdemességét az illetékes kar ismeri legjobban. Más főiskoláknál az adományozás jogát a tanártestületre kell ruházni. A 11. §. szabályozza az ösztöndíjasok fölötti felügyeletet. Az ország nehezen nélkülözhető filléreit fordítja az ösztöndíjasok kiképzésére, kell gondoskodni arról, hogy az ő nagy áldozatkészségével senki vissza ne éljen. A felügyelet két irányban gyakoroltatik. Először arra, hogy a szülő el ne vonja az ösztöndíjastól az ösztöndíjat s azt ne fordítsa saját, vagy egyéb családi Képv. iromány. 1927—1932. II. kötet. 28