Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.
Irományszámok - 1927-45. Törvényjavaslat a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról
2iä 45. szám. kaszban megszabott többi feltételek mellett még a VI. osztály bevégzése «lőtt is részesíthető ösztöndíjban. 4. §. Ha a 3. §-ban meghatározott feltételek fennforgása mellett valamennyi arra érdemes tanulónak ösztöndíj nem adományozható, előnyben azokat kell részesíteni; a) akik erkölcsi magaviseletük és tanulmányi előmenetelük alapján érdemesebbek ; b) akiknek, valamint szüleiknek vagyoni helyzete kedvezőtlenebb ; c) akiknek szülei kívülök több gyermeket nevelnek fel; d) akiknek szülője oly hivatalos állomáshelyen teljesít szolgálatot, illetőleg oly helyen lakik, ahol az ösztöndíj céljainak megfelelő közép-, illetőleg felsőbb tanintézet nincs. A legutóbbi pont megfelelően alkalmazandó, ha a gyermek árva s azon a helyen, ahol lakik, megfelelő közép, illetőleg felsőbb tanintézet nincs. 5. §. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel határozza meg azt az arányszámot, amely szerint az egyes életpályákra készülők a rendelkezésre álló ösztöndíjakban részesülnek, miközben különös tekintettel kell lennie arra, hogy a középfokú iskolák és ezek között elsősorban a középiskolák számára elégséges számmal nevelődjenek megfelelő képzettséggel bíró tanerők. Ezt az arányszámot a vallás- és közoktatásügyi miniszter egyes pályákjavára kultúrpolitikai szempontból időnkónt megváltoztathatja. 6. §. Az ösztöndíj élvezete kiterjed az egész tanulmányi időre a középiskolai tanári oklevélnek rendes időben való megszerzéséig, más pályákra készülőknél addig, míg a a doktori oklevelet, illetve a tanulmányokat befejező más oklevelet a rendes időben megszerzik. Oly ösztöndíjasok, akik beható kiképzésük céljából oklevelük megszerzése után előre megállapított terv szerint szemináriumokban, ki-nikán vagy laboratóriumokban kul tatásokat végeznek, kivételesen az ösztöndíj élvezetében ezen időn túl is két évig meghagyhatok. 7. §. Egy időben két ösztöndíjat senki sem élvezhet. Az ösztöndíj a családi pótlók élvezését nem érinti. Az ösztöndíj adományozásának nem .akadálya, hogy az ösztöndíjas a budapesti Eötvös Kollégiumnak tagja, vagy valamely más internátusban kap ingyenes lakást, esetleg teljes ellátást. Hogy ily esetben az Ösztöndíj összegét kell-e és mennyivel mérsékelni, azt a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. II. Fejezet. Az ösztöndíjügy igazgatása. 8. §. Oly tanulóknak, akik középiskolai tanulmányaikat még nem fejezték be, addig, míg a középiskolai tanulmányi igazgatás összpontosítva marad, az ösztöndíjat a vallásés közoktatásügyi miniszter adományozza. 9. §. Minden középiskola tanári testülete évenként hivatalból szemeli ki azokat a tanulókat, akiket az ösztöndíjra legérdemesebbeknek tart s erről az igazgató az illetékes tankerületi főigazgatónak, illetőleg a felsőkereskedelmi iskolai főigazgatónak jelentést tesz. A tankerületi főigazgató, illetőleg a felsőkereskedelmi iskolai főigazgató pedig minden évben összesített jelentést tesz a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, aki ezen jelentés alapján dönt az adományozás tárgyában. A vallás- és közoktatásügyi miniszter évenként a tankerületi főigazgatóval, illetőleg a felsőkereskedelmi iskolai főigazgatóval közli, hogy kerülete számára hány ösztöndíj adományozására van kilátás. 10. §. Egyetemi hallgatók részére az ösztöndíjat az egyetemi karok, műegyetemi hallgatók részére a