Képviselőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-27. sz.

Irományszámok - 1927-2. Törvényjavaslat egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékbe való számítással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről

50 2. szám. íenn kellett tartani. Minthogy azonban a kataszteri munkálatoknak bármily irányú helyesbítése — hozzávetőleges számítás szerint legalább 25 millió tételt kell átszámítani — hosszabb időt igénylő agymérvű munát ad és mint­hogy a kataszteri tiszta jövedelem felemelésének elrendelésekor már isme­retes volt az, hogy a pengőértékre fogunk áttérni, ez a helyesbítés tényleg nem lett keresztül vezetve, hanem a helyett a földadó kivetése olykép történt, hogy a különbözetnek megfelelő magasabb kivetési kulcs használtatott. Bár gyakorlatilag ez az eljárás az eredményt nem érintette, mégis a gazdatársa­dalom ebben az intézkedésben sérelmet vélt látni. A pengőértókre való átszá­mítással kapcsolatban az általános részben ismertetett okokból a földadó terhét leszállítom csaknem arra a mórtékre, amely mértékre leszállott volna a földadó, ha a 17.000-es szorzó helyett itt is a 14.500-as szorzót alkalmaz­tuk volna. Ennek folytán az átszámítás nem a 17°/o-kal felemelt, hanem csak az eredeti kataszteri tiszta jövedelemek alapján fog történni olykép, hogy minden eredeti 1 aranykoronaérték 1 pengő 20 fillérrel fog számíttatni és az ekkép pengőre átszámított tiszta jövedelem után lesz a földadó 25°/o-os kulcs mellett kivetve. Ez a jelenlegi teherrel szemben minden 1 arany­korona értékű kataszteri tiszta jövedelem után 491 papírkorona könnyítést jelent. • A jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint egy aranykorona eredeti kataszteri tiszta jövedelem utána kataszteri tiszta jövedelemnek 17°/o-kal történt felemelése folytán ugyanis: 29*25 aranyfillér vagyis 4.241 papírkorona adó fizetendő/Az adóalapnak a most javasolt módon történő átszámítása esetében az adó pengőórtékben 30 fillér vagyis 3.750 papírkorona lesz, az adó tehát minden korona kataszteri tiszta jövedelem után 491 koronával csökkenni fog. Ha figyelmen kívül hagyjuk a 17°/o-os emelést ós az eredeti kataszteri tiszta jövedelemből indulunk ki, minden korona kataszteri tiszta jövedelem után 25 aranyfillér vagyis 3.625 papírkorona lenne az adó, vagyis csak 125 papírkoronával kevesebb, mint amennyi most lesz fizetendő. A pengőértékre való átszámításnak javasolt módja tehát a kataszteri tiszta jövedelemnek az aranykorona átszámítási kulcsának módosítása folytán szükségessé vált fel­emelését nagyobb részében megszünteti. A földadónak pengőértékben leendő kivetésével kapcsolatban a vízitársu­latokat aranykorona értékben megillető földadóvisszatérítéseket is újból kell szabályozni, az erre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza a (3) bekezdés. A 2. §-hoz. A házadó kulcsa az 1922. év végéig Budapesten 16°/o, az általános házbóradó alá tartozó városokban és községekben 14°/o, az 1.000-nél több lakossal bíró községekben ll°/o, az ennél kisebb községekben pedig 9% volt. A házadóról és a fényűzési lakásadóról szóló 1922 : XXII t.-c. a házadó kulcsát az általános jövedelmi pótadó és a betegápolási pótadó beolvasztá­sával Budapestre 24°/o-ban, a városokra és az engedélyezett gyógyfürdő­helyekre 20°/o-ban, más helyekre 15°/o-ban állapította meg. Ezek az adó­kulcsok ma is érvényben vannak. Az eltérő adókulcsok alkalmazása némileg indokolható volt addig, amíg az új építkezések Budapesten és a városokban, valamint az engedélyezett gyógyfürdőhelyeken lényegesen hosszabb időre terjedő adómentességben része­sültek, Az 1922. év óta azonban ez a megkülönböztetés megszűnt és ettől az időtől fogva az új építkezéseket ugyanaz az adómentesség illeti meg, tekintet nélkül arra, hogy az építkezés hol történt. Minthogy a városokban a magasabb bérjövedelem folytán a házadó alapja úgyis lényegesen nagyobb, az eltérő kulcsok alkalmazása ma már

Next

/
Oldalképek
Tartalom