Képviselőházi irományok, 1927. I. kötet • 1-27. sz.
Irományszámok - 1927-2. Törvényjavaslat egyes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőértékbe való számítással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről
2. szám. 43 adózóra pedig, akinek 5-nél több családtagja van, két fokozattal alacsonyabban kell az adót kivetni, mint azt a jövedelemadó-táblázat szerint különben ki kellene vetni. Eddig ugyanis ez a kedvezmény csak azokra terjedt ki, akiknek legfeljebb 4.000 aranykorona jövedelmük van, míg a javaslatban ezt az értékhatárt a 4000 aranykoronának megfelelő 4.640 P-ről 6.000 P-re kívánom felemelni. A jövedelemadó kulcsait egyébként a múlt évben szállította le a törvényhozás, itt tehát ezúttal újabb mérséklést nem javasolhattam és így az új táblázat ép úgy mint a vagyonadótáblázat a régi, érvényben lévő táblázatnak teljesen megfelelően, csak a pengő-értékre való átszámítással kapcsolatban elkerülhetetlen kikerekítéseket tartalmazza. Tisztán csak a megfelelő kikerekítósek miatt van szükség arra is, hogy a rokkantellátási adó tételeit ebben a törvényben újból szabályozzuk, egyébként ez a rendelkezés sem adóemelést, sem adócsökkentést nem tartalmaz. Másik nagy területe az állami bevételeknek, ahol a mérséklésre nagy szükség van, az illetékek területe. Itt első sorban az öröklési és ajándékozási illetékek kulcsainak leszállítása volt véleményem szerint elkerülhetetlen. Az Öröklési illeték kulcsait az 1924 : IV. törvénycikkben foglalt felhatalmazás alapján az 1924. évi július hó 31-én kelt 5.002/P, M. számú rendelet állapította meg. Ez a rendelet a legkisebb kulcsokat a különböző rokonsági viszonyban lévők minden csoportjára nézve csupán az 5.000 aranykoronánál kisebb örökségekre alkalmazta és azután elég gyors emelkedéssel a legközelebbi rokonoknál (lemenők) 18°/o-ig, azután a különböző csoportoknál 22, 30, 35 és 45°/o ig terjedő kulcsokkal állapította meg. Ennek a rendeletnek életbelépte óta szerzett tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezeket a tételeket az örökösök teljes vagyoni romlásuk nélkül nem bírják megfizetni. Köztudomású, hogy ingó vagyon, különösen készpénz, alig van a hagyatékokban, úgy hogy a súlyos illetékeket az örökösök gyakran csak az örökölt ingatlanok egy jelentékeny részének értékesítése útján tudnák megfizetni. Minthogy azonban az ingatlanátmházás még mindig bizonyos korlátok közt történik, kézenfekvő, hogy az örökös csak súlyos áldozatok árán tud pénzhez jutni, hogy az illetéket kifizethesse. Igaz ugyan, hogy részletfizetést is kaphat, azonban helyzete ezzel sem könnyebb, mert a hátralék után igen nagy késedelmi kamatokat köteles fizetni. Ezek a körülmények annyira ismeretesek, hogy a pénzügyi hatóságok is kénytelenek erre figyelemmel lenni, úgy hogy különösen az utóbbi időben, amikor a gazdasági helyzet nyomasztó volta a konjunkturális nyereségek megszűnte óta mind érezhetőbbé vált, azt tapasztaltam, hogy a teher elviselhetőbbé tótele céljából nem becsülik meg a hagyatékok értékét azzal az alapossággal és a valóságnak megfelelően, amint azt a törvény szerint kellene. Ez természetesen nagy visszásságokat okoz, mert a méltányossági szempontok nem egyöntetűen érvényesülnek és bizony éppen a kisebb emberek terhére, akik járatlanságuk vagy tudatlanságuk miatt nem tudnak ügyüknek kellő módon utánajárni, vetnek ki olyan súlyos illetékeket, amelyek ezeket mélyen elkeserítik. Ezeknek a bajoknak kívánom elejét venni azáltal, hogy éppen a kisebb va gyónóknál az illeték kulcsát leszállítom, illetve az egyes tokozatok értékhatárait lényegesen felemelem. így az első fokozat határát az 5.000 aranykoronának megfelelő 5.790 P-ről 50.000 P-re emelem fel, a legmagasabb kulcsokat pedig a fent említett 18, 22, 30, 35 és 45°/o-ról 10, 12, 20, 22 ós 30°/o-ra mérsékelem. Az illetékek terén számos panasz merült fel az okirati illetékek elvisel6*
