Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.
Irományszámok - 1922-1079. Törvényjavaslat a jelzálogjogról
44 1079. szám. hogy t. i. a jelzálogjog kodifikálásában nincs szükség új jogszabály alkotására, hanem az általános kódex is beérheti a fennálló jogszabályok rendszeresítésével, továbbá kisebb jelentőségű kiegészítésekkel és módosításokkal. A gazdasági élet ugyanis ma jobban, mint valaha szükségét érzi annak, hogy a hitelnyerés minél könnyebbé váljék. Ennek oka pedig nemcsak az, hogy a világháborús veszteségek rekonstruálása érdekében hitel útján nyert nagyobb összegekre van szükség, mint normális viszonyok között, hanem főként az, hogy a gazdasági viszonyok folytán a hitelkeretek is oly mértékben megcsappantak, hogy az érdekeltek a békében hasonló körülmények közt élvezett hitelüknek csak kis hányadát vehetik igénybe, egyszerűen azért, mert a gazdasági forgalom nélkülözi azt u pénzmennyiséget, ami a mai jogszabályok mellett normális hitelélet lebonyolításához szükséges volna. Ennek a bajnak pedig a legmegfelelőbb orvosszere az, ha a pénznek a gazdasági körforgását meggyorsítjuk, mert így aránylag kisebb pénzmennyiséggel is elérhető ugyanaz a gazdasági eredmény. A jelzálogjog törvényi szabályozását éppen az a gazdasági •kívánalom teszi szükségessé és időszerűvé, hogy kívánatos volna olyan jogszabályokról gondoskodni, amelyek segélyével a tőke áramlásának gyorsítása az ingatlanra nyújtott kölcsön esetében is lehetővé válnék. Ez a gondolat egj^ébként nem olyan, amit csupán a háborút követő gazdasági válság vetett volna fel. A gazdasági élet ugyanis a telekkönyvi rendtartás 65. §-ának 2. bekezdése alapján a biztosítéki jelzálogjogot hatalmas intézménnyé fejlesztette ki, amelynek tekintetében a polgári törvénykönyvnek a jelzálogjog szabályozásánál különösen konzervatív első szövege sem érhette be a telekkönyvi rendtartás említett szabályával (852. §. 3. és 4. bek.), hanem — a közönséges jelzálogjog szabályainak keretébe több, a biztosítéki jelzálogjogra vonatkozó külön szabály beillesztésén felül — szükségesnek tartotta az előmutatóra szóló, váltóból vagy hátirat útján átruházható más papírból származó követelés tekintetében egy új biztosítéki jelzálogjogi formát megvalósítani (901. §.) és ezzel kapcsolatban az értékpapír mindenkori birtokosának képviseletéről gondoskodni (902. §.). A polgári törvénykönyv második szövegében és törvényjavaslatában azután a biztosítéki jelzálogjog már részletesebb szabályozást nyert és külön alfejezetet foglalt el, amely már a biztosítéki jelzálogjognak több típusát különbözteti meg (Tj. 688—694. §.). Ezek a szabályok tökéletesebb formát nyertek a bizottsági szövegben (690—697. §.). Hogy a polgári törvénykönyv előmunkálatai mennyire helyesen találták meg a gazdasági élet szükségleteinek kielégítéséhez vezető utat, mutatja, hogy a képviselőházban már a bizottsági szöveg elkészülése előtt elhangzott az a kívánság, hogy a biztosítéki jelzálogjogra vonatkozó rendelkezések a polgári törvénykönyvből kiemelve az akkor tárgyalás alatt álló váltótörvény keretében vagy pedig külön törvényben emeltessenek törvényerőre. Az akkori igazságügyminiszter az 1914. évi februárjában a külön törvényjavaslat előterjesztését kilátásba is helyezte. A jogi irodalomban azonban már akkor hangzottak el olyan vélemények, amelyek a polgári törvénykönyv anyagának rendelkezéseit éppen az előbb említett gazdasági szempontból nem tartották kielégítőnek, hanem a hitelélet egészséges fejlődése érdekében szükségesnek tartották volna a biztosítéki jelzálog]og átruházásának könnyebbé tételét, így különösen szükségesnek tartották, hogy a hitelbiztosítéki jelzálogjog a hitelviszonyban szereplő személyek változása után az új hitelező javára is fennmaradhasson