Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.

Irományszámok - 1922-1085. Törvényjavaslat az 1925/26. és az 1926/27. évi állami költségvetésekről

1085. szám. 303 kormány részletes programmot tud adni, a gazdasági élet szempontjából semmi esetre sem lenne kívánatos, mert ezzel csak annak rendes menete akadályoztatnék és kétségtelen, hogy ezeknek az összegeknek további elmara­dása csak nyomasztólag hatna a gazdasági életre. Arra, hogy a folyó évi feleslegekből elsősorban a pénztári készletek egészíttessenek ki, azért van szükség, mert az államnak a háború előtti idő­ben rendelkezésére állott igen jelentékeny pénztári készletei csaknem teljesen elenyésztek, már pedig enélkül az állami igazgatás zavartalan vitelét nem lehet biztosítani. Tapasztalat szerint ugyanis rendszerint a költségvetési év legelső hónapjaiban folyik be a legkevesebb bevétel s így a bevételek ezek­ben a hónapokban nem elegendők a kiadásokra, amelyeknek fedezetét pedig mindig idejekorán kell beutalni a kiadási számlákra. Minthogy pedig a költ­ségvetési év végén a számlák lezáratnak és hitelátvitel nem engedélyeztetik, ennélfogva vagy az előző év feleslegeiből, vagy a fentemlített külföldi köl­csönből kell az első hónapoknak pénzszükségletét és bevételi hiányát fedezni. Szükséges tehát biztosítani, hogy akkor is, amikor már az egész külfoldi kölcsön beruházásokra lesz felhasználva, a költségvetési év elején jelentkező kiadások fedezete állandóan rendelkezésre álljon. Ezért az 1925/26. évi feleslegekből a kormány egy részt a pénztári készletek kiegészítésére kíván fordítani és csak az ezenfelüli összeget kívánja hasznos beruházásokra fel­használni. Az 1926/27. költségvetési évben foganatosítandó hasznos beruházások fedezetének biztosításán kívül a jelen szakasz második bekezdésével a kormány felhatalmazást kér arra, hogy az államvasutak és a posta 1925/26. évi beruházásaira ezen üzemek bevételi többletét, vagyis folyó évi feleslegét is felhasználhassa. Ezen üzemek 1925/26. évi költségvetésében ugyanis csak 79.750,000.000, illetőleg 101.500,000.000 K van felvéve beruházásokra. Mint­hogy azonban ezek az üzemek a folyó költségvetési évben előreláthatólag jelentékeny bevételi felesleget fognak felmutatni, a leghelyesebb megoldásnak látszik, hogy ezen üzemek beruházásaira elsősorban ezek a feleslegek fordít­tassanak ós csak amennyiben ez nem lenne elég, az esetben vétessék igénybe a hasznos beruházásokra fordítható összeg. 15. §-hoz. Az utóbbi években többször merült fel szüksége annak, hogy a kormány olyan bevételeket is igénybe vegyen, illetőleg olyan kiadásokat is teljesítsen, amelyek az évi költségvetés alkalmával még nem voltak isme­retesek vagy amelyek természetüknél fogva helyesen nem is lettek volna a költségvetés keretébe illeszthetők. Ilyenek különösen a hasznos beruházások és azoknak fedezete. Ilyenek továbbá azok a bevételek, amelyek abból szár­maznak, hogy a hasznos beruházások egy része kölcsönkép kisebb-nagyobb kamatfizetés kötelezettsége mellett adatik ki, minek folytán a kölcsön folyó­sítását követő évtől kezdve tőketörlesztés ós kamatjövedelem jelentkezik, amelyek azonban további beruházásokra vagy egyéb fontos állami feladatok megoldására lennének felhasználhatók. Ilyenek az 1925: IX. t.-c. 9. §-a alá tartozó bevételek és a hivatkozott §. alapján teljesített kiadások is, amelyek ugyané szakasz értelmében alap­szerüleg kezelendők. Bár mindezekről a bevételekről és kiadásokról az állami zárszámadás részletes tájékoztatást fog adni, a kormány kívánatosnak tartja, hogy ezeket évenkint egyszer egy összefoglaló jelentésben külön is bemutassa a nemzet­gyűlésnek. Ezt" célozza a jelen szakasz, amelyben egyúttal az is kimondatik, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom