Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.

Irományszámok - 1922-1077. Törvényjavaslat az okirati kényszerről

8 * 1077. szám. kézjegyével lássa el mindegyik fél, aki a szerződéssel terhet vagy kötelezettséget vállal. Sajátkezű aláírás esetében e szerint tanuk előttemezése az okirat érvényességéhez nem szükséges, a kézjegy azonban csak úgy hatályos, ha hitelesítve, vagy annak feljegyzése mellett, hogy kitől származik, két tanutói el.őttemezve van. Megfelel ez a szabály a polgári perrendtartásról szóló 1911 : I. t.-c. 317. §-ának 3. pontjában lévő rendelkezésnek, amely a magánokirat teljes bizonyító erejére ugyanilyen szabályt tartalmaz. Hogy a kézjegyet mikor hitelesítheti kir. közjegyző vagy kir. bíróság, arról a törvényjavaslat nem rendelkezik, hanem e tekintetben más törvények (1886 : VII. t.-c. 9. §-a, 1912 : LIV. t.-c. 99. § a) rendelkezései irányadók. A második bekezdés kimondja, hogy szerződés, azaz kétoldalú jogügylet esetében a feleknek ugyanazt az okiratot kell aláírniok vagy kézjegyükkel ellátniok. A törvényjavaslat álláspontja szerint, ha az írásbeliség törvényszabta érvényességi kellék, akkor a szerződésnek egységes aktusként, a szerződés létiehozása végett folytatott alkudozások eredményeként kell jelentkeznie és egységes szövegben kell megállapítva lennie ; ebből következik, hogy ha a törvény rendelése alapján a szerződóst írásbeli, de nem közokirati alakba foglalják, az ajánlatot és elfogadását külön-külön okirat nem tanúsíthatja. Ha azonban a szerződési okiratot egységes fogalmazásban, de több példányban állítják ki, a törvényjavaslat megelégszik azzal, ha mindegyik fél a másiknak szánt példányt írja alá vagy látja el kézjegyével. Az 5. §-hoz. Tekintve, hogy a törvény a közokiratokat különleges biztosítékokkal látja el, a törvényjavaslat a 4. §. második bekezdésében foglalt szabály alól közokirat alakjában kötött szerződós esetében kivételt tesz és a távollevők közötti szerződéskötés megkönnyítése céljából megengedi, hogy az ajánlatot és elfogadását külön-külön közokirat tanúsítsa. A 6. §-hoz. E §. megkívánja, hogy ha a törvény meghatározott alakot szab meg, a szerződés jövőbeli megkötésére irányuló ú. n. előszerződést is a végleges szerződésre megszabott alakba kell foglalni. Fonák helyzet állna elő, ha a formátlan előszerződésnek nagyobb hatálya lenne, mint az ugyanilyen alakban kötött végleges szerződésnek és jogi bonyodalmak támadnának, ha a formátlan előszerződésből jogokat lehetne származtatni A 7. §-hoz. A törvényjavaslat 1—6. §-ai a rendszeresség érdekében csak szerződésekről, azaz kétoldalú jogügyletekről szóltak, mert e §-okban többolyan rendelkezés van, amelyek egyoldalú jognyilatkozatokra nem vonatkoztathatók. Az említett §-ok rendelkezéseinek általános jellegéből folyik azonban, hogy azok — amennyiben természetüknél fogva nem kétoldalú jogügyletekre vonatkoznak — megfelelően alkalmazandók egyoldalú jognyilatkozatokra is. A 8. §-hoz. Az okirati kényszerrel elérni kívánt érdekek védelme csak úgy lehet teljes, ha az írásbeli alakhoz kötött jogügylet kötésére irányuló meghatalmazás érvényességét a törvény ugyanolyan alaki kellékekhez köti, mint amelyek a meghatalmazás útján létesítendő jogügylethez szükségesek. Semmi sem indokolná azonban a szigorúságnak oly mértékét, mely a formátlan meghatalmazással kötött jogügylet utólagos jóváhagyását is a jogügyletre megszabott alakszerűséghez kötné. A jogügylet megkötése után méltán lehet feltételezni, hogy a fél a jogügylet következményeit ismeri éskellő megfontolással cselekszik, ha a jogügyletet utólag bármilyen alakban hagyja is jóvá. E §. rendelkezései nem érintik a per vitelére szóló meghatalmazás terjedelmét (1911 : I. t.-c. 104. és 105. §-ai) és általában a meghatalmazásra. vonatkozó egyéb törvényes rendelkezéseket (1911 : I. t.-c. IV. fejezet 94—