Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVII. kötet • 1000-1076. sz.
Irományszámok - 1922-1028. A frankhamisítási bűnügy politikai hátterének megvizsgálására kiküldött parlamenti bizottság jelentése eljárásának befejezéséről és eredményéről
1028. szám. 145 rült oly információkat szereznie, hogy tényleg vannak egyesek — szavai szerint talán valami titkos társaság — amely ilyen tervekkel foglalkozik és azt az információt is kapta, hogy Nádosy Imre országos főkapitány is tud erről a dologról és hogy ő azt meg is tudja akadályozni. Még aznap este — november 29-én — a Nemzeti Kaszinóban Irt egy levelet a miniszterelnöknek. A levélnek dátuma nincs, azonban könnyű megállapítani megírásának időpontját, mert egy nappal előbb íródott a miniszterelnök genfi útja előtt A levél tartalma a következő: * Tisztelt Barátom ! Folyó hó 27-én kelt nagybecsű soraidra válaszolva, van szerencsém szíves tudomásodra hozni, hogy a Magyar Nemzeti Szövetségnek semmiféle hamisítványok nincsenek a birtokában. Ilyenek értékesítésével vagy hasonló manipulációkkal soha sem foglalkozott és ma sem foglalkozik. Kívánságodhoz képest a dolognak utána néztem és sikerült is ebben az ügyben bizonyos információkat szereznem. Arra kérlek, légy kegyes még elutazásod előtt alkalmat adni arra, hogy erről az ügyről élőszóval referálhassak « Hogy honnét szerezte báró Perényi Zsigmond információit, erre vonatkozólag a bizottság előtt nyilatkozni nem óhajtott, tekintettel arra, hogy őt ebbe adott becsületszava gátolta, később azonban a bizottsághoz intézett levelében bejelentette, hogy becsületszava alól feloldatott és informátorát Szörtsey Józsefben nevezte meg. Báró Perényi Zsigmond a miniszterelnökhöz intézett levelét a Nemzeti Kaszinóban éppen jelen volt báró Prónay György államtitkárnak adta át, megkérve őt, hogy a miniszterelnöknek másnap adja át, egyúttal kérte őt arra is, hogy a miniszterelnöknél eszközölje ki, hogy őt elutazása előtt fogadja, hogy élőszóval is elmondhassa. Báró Prónay György báró Perényi Zsigmond előadása szerint már akkor megemlítette, hogy ez nagyon nehéz lesz, mert a miniszterelnök másnap délben érkezik vissza és tekintettel a küszöbön álló genfi útjára, délután már nem jön be, mire báró Perényi arra kérte, hogy közölje a miniszterelnökkel, miszerint a levélben említett ügyről Nádosy Imre tud, tehát tessék őt utasítani. A miniszterelnök báró Perényi Zsigmondot tényleg nem fogadhatta, amidőn azonban báró Perényi közvetlenül a miniszterelnök elutazása után báró Prónay György államtitkárral találkozott, nevezett megemlítette előtte, hogy a miniszterelnök szigorú utasítást adott Nádosy Imrének az eljárásra. Báró Perényi Zsigmond kijelentése szerint tehát teljesen nyugodt volt, mert meg volt győződve, hogy az ügy el van intézve. Ezek után december 22-ón délben elutazott Bécsbe és onnan december 30-án érkezett vissza. Báré Prónay György megbízatása. Báró Prónay György a bizottság előtti meghallgatása során a nyomozó hatóságok előtt tett vallomásával egybehangzóan adta elő, hogy november hó 29-én este a Nemzeti Kaszinóban találkozott báró Perényi Zsigmonddal, aki neki egy levelet adott át a miniszterelnök számára és kérte őt, hogy eszközöljön ki részére a miniszterelnök úrnál kihallgatást. Az ügyet, valamint a levél tartalmát nem közölte Prónayval.^ Prónay válaszára, amely szerint nem hiszi, hogy a miniszterelnök fogadhatja bármiféle tárgyban, mert kizárólag a genfi anyaggal foglalkozik és az utolsó napja részint a pénzügyminiszterrel, részint más szakminiszterekkel való tárgyalásokkal lesz elfoglalva, Perényi azt mondotta: »Kérlek, említs fel engem a miniszterelnök úrnak, Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai, XVII. kötet. 19