Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVII. kötet • 1000-1076. sz.
Irományszámok - 1922-1028. A frankhamisítási bűnügy politikai hátterének megvizsgálására kiküldött parlamenti bizottság jelentése eljárásának befejezéséről és eredményéről
* 142 1028. szám. ról már korábbi időben tudomással bírt, sőt 20 millió koronával az akció finanszírozásához is hozzájárult, hogy továbbá értékes tanácsokkal szolgált a hamisítványok értékesítésének megbeszélése során. Ezen vallomását a Baross Gáborral történt szembesítés alkalmával visszavonta., későbbi vallomásában azonban ismét fenntartotta. Értékesítés terve-. A hamispénz megszámolásának és osztályozásának technikai munkája, valamint a pénz külföldön való forgalombahozatalának céljaira gondoskodni kellett megfelelő egyénekről. A herceg ezen cél érdekében egyik régi ismerőséhez, dr. Ferdinandy László budapesti ügyvédhez — aki neki miniszterkorában titkárja volt s akivel összeköttetését továbra is fenntartotta — fordult, akit felkért arra, hogy részére szerezzen néhány erre vállalkozó fiatalembert. Nevezett részben közvetlenül, részben közvetett ütőn erre a célra megnyerte Winkler Istvánt, Stitz Jánost, Marsovszky Györgyöt, Mankovich Györgyöt, ifj. Andor Endrét, Olchváry Jendt, Olchváry Ödönt és dr. Schwetz Tibort. Ezen fiatalemberek részben Rába Dezső vezetésével, részben pedig egyedül elmentek Zadravetz István tábori püspök lakására és ott esküt tettek arra, hogy a rájuk bízott feladatukat pontosan, lelkiismeretesen és hazafias érzéssel fogják elvégezni. Összesen nyolc egyént nyertek meg ily módon a forgalombahozatal céljára ós pedig Marsovszky György és Mankovich György Amszterdamba, Olchváry Ödön Kopenhágába, Schwetz Tibor és Andor Endre Milanóba, Olchváry Jenő és Stitz János Bécsbe voltak kiszemelve a hamispénz elhelyezésének céljaira, akik közül azonban Olchváry Jenő és Stitz János elutazása közbejött események miatt elmaradt. Winkler Istvánnak Kopenhágába kellett volna mennie Olchváry Ödönnel, azonban ismeretlen ok miatt visszamaradt. A kilencedik kiküldött Jankovich Arisztid volt. A megállapított terv szerint a hamis bankjegyek értékesítése egy napon történt volna, az e célra alkalmas külföldi városokban, az értékesítés útján szerzett idegen valutákat Jankovich Arisztid vette'volna át az egyes kiküldöttektől Berlinben. A bankók száma. A hamisítványok számát pontosan megállapítani nem lehet. Csak hozzávetőleges számadatra vagyunk utalva a tettesek, illetőleg a részesek egyes vallomásaiból. Windischgraetz herceg előadása szerint 29,370 db. bankjegy készült, amelyek közül 4.400 volt a kifogástalan, 9.000 db kiválogatott középminőségű ós 15.970 kevésbbé sikerült. Ezekből 7.400 darabot Jankovich vett át, további ezer darab kifogástalan bankjegy Andor Endréhez került Milanóban való értékesítés céljából. 15.970 kevésbbé sikerült bankjegyutánzat a Nemzeti Szövetség Géza-utcai helyiségébe került. Mintegy 5.000 darabot előadása szerint Rába a lakásán elégetett. Ezzel szemben Rába előadása szerint a hamisítványok száma körülbelül 25.000 volt. Ebből külföldre értékesítésre ki volt választva mintegy 8.000 darab és az ezt meghaladó menynyiséget elégették. Valószínűtlennek tartja a hercegnek a bankjegyek számára vonatkozó állítását. Gerő vallomásában ugyancsak mintegy 25.000 darabra becsüli a számot, azonban pontosan erre nem emlékszik. Előadása szerint a rendelkezésre álló papíranyag mintegy 40.000 példány elkészítésére volt