Nemzetgyűlési irományok, 1922. XIII. kötet • 661-781. sz.
Irományszámok - 1922-744. A pénzügyi bizottság jelentése "az 1924/25. évi állami költségvetésről" szóló 707. számú törvényjavaslat tárgyában
744. szám. 247 -egyensúlyának helyreállítására nézve megállapított időtartam alatt ugyanis indokolt á hitelátruházást a legszűkebb keretek közé szorítani. Miután azonban ez a költségvetés hosszú idő óta az első, amely arany alapon készült és így a kellő tapasztalatok még nincsenek meg arra nézve, hogy a költségvetési keretben rendelkezésre álló összegek miként osztandók meg helyesen az egyes kiadási tételek között, átmenetileg szükségesnek látszik — épen a hitelkeretek betartásának biztosítása s a rendelkezésre álló összegek célszerű és gazdaságos felhasználása végett— a költségvetésbe felvett egyes összegek között még bizonyos kiegyenlítésekre lehetőséget teremteni. Azon célból azonban, hogy ezen hitelátruházások csak az elkerülhetetlen mérvre korIá toztassanak, a pénzügyminisztérium előzetes hozzájárulása alapján a minisztertanács fogja megállapítani, hogy mely esetekben lesz hitelátruházásnak helye. Ezekre való tekintettel a bizottság az átruházási jognak átmenetileg a törvényjavaslatban foglalt módon való szabályozását helyesnek és kívánatosnak tartja. Ezeken az általános költségvetési rendelkezéseket tartalmazó szakaszokon kívül a törvényjavaslattal egyes olyan kérdések is szabályoztatnának, amelyeknek mielőbbi rendezése úgy az államháztartás, mint a gazdasági -élet szempontjából szükséges. Az ezekre vonatkozó szakaszokat is a bizottság általánosságban és részleteiben helyesnek tartja és azokat elfogadásra ajánlja a következő módosításokkal, illetőleg kiegészítésekkel: A 8. §-ba két új bekezdés felvételét javasolja az bizottság. Az egyikkel a honvédelmi miniszternek azok az intézkedései hagyatnak jóvá, amelyekkel vitézi telkek céljaira ingatlanokat átengedett, illetőleg felajánlott. A másikkal a pénzügyminiszter jogosíttatik fel arra, hogy a vitézi telkek hasznos beruházásai céljára szükséges kölcsönök nyújtására az eddig erre kijelölt szövetkezeteken felül más pénzintézeteket is kijelölhessen. A 9. §-ba egy a teljesség kedvéért szükséges kiegészítésen kívül olyan értelmű rendelkezésnek a felvételét javasolja a bizottság, hogy a szakaszban említett összegek kórházak karbahelyezósére is fordíttassanak. A régi 12. §. után új 13. §-ként javasolja a bizottság felvenni a közkereseti társaságok, betéti társaságok és alkalmi egyesülések adóztatásának újabb szabályozásáról szóló és a bizottság által kívánatosnak tartott rendelkezéseket tartalmazó szakaszt. Ezen új szakasznak közbeiktatása folytán a régi 13. és 14. §-ok számozása 14., illetve 15. §-okra módosíttatott. Örömmel üdvözli a bizottság az eredeti tervezet 14. §-ának (az új 15. §-nak) a záloglevelek, továbbá takarékbetétek és folyószámla-követelések kamatainak szükség esetén, ideiglenesen a kamatilletókfizetés alól mentesítésére vonatkozó rendelkezéssel való kibővítését. A régi 15. §. számozása az új 13. §. beillesztése folytán 16. §-ra módosíttatott. A zúgmének megadóztatására vonatkozó régi 16. §-t a javaslatból a bizottság kihagyni határozta. Örömmel üdvözölte a bizottság a 18. §. után felvett új 19. §-t, amelyben a kormánynak a közszolgálatban álló alkalmazottak anyagi helyzetének kívánatos javítására adatnék felhatalmazás. Ezen új §-nak beiktatása folytán a korábbi 19., 20., 21. és 22. §-ok számozása 20., 21., 22„ illetőleg 23. §-okra módosíttatott. Az új 22. §-nak a bizottság olyan értelmű kiegészítését javasolja, hogy létszámapasztás címén az államnál, valamint az állami intézményeknél