Nemzetgyűlési irományok, 1922. XII. kötet • 518-660., III. sz.
Irományszámok - 1922-528. Törvényjavaslat a polgári jogsegély és a magánjog körébe tartozó egyes kérdésekre vonatkozólag romániával kötött, 1924. évi április 16-án Bukarestben kelt egyezmény becikkelyezése tárgyában
28 528. szám. nem jelenti annak érdemleges módosítását, hanem csupán gyakorlati szempontokból egyszerűsítését. Az Egyezmény III. része a trianoni békeszerződés 217. cikkének kiegészítését jelenti, amennyiben újból hatályba lépteti a két állam között azokat a hágai magánjogi egyezményeket, amelyeket a békeszerződés idézett cikke nyilván csak elnézésből azért nem sorol fel, mert ez a cikk az osztrák békeszerződés 234. cikkének átvételéből keletkezett, Ausztria pedig a szóbanforgó egyezménynek nem volt részese. Az egyezmény legterjedelmesebb részét a másik állam polgárainak ingó hagyatékára vonatkozó eljárást szabályozó IV. rész alkotja, amely, irányelveiben, a múltban érvényben volt nemzetközi egyezmények (a Szerbiával az 1911. évben kötött és nálunk az 1912 : II. t.-c.-be iktatott egyezmény; a Bulgáriával ugyanazon évben kötött és az 1912 : XXVII. t.-c.-be iktatott egyezmény) hasonló tárgyú rendelkezéseivel összhangban szabályozza ezt az anyagot. Az egyezmény az ingó hagyatékra vonatkozó öröklési jog tekintetében az örökhagyó államának törvényeit jelöli meg irányadóknak (4. cikk), és az ingó hagyatékot az örökösödési eljárás lefolytatása céljából az elhunyt hazájának hagyatéki bírósága részére kiszolgáltatni rendeli (5. cikk). Az egyezmény részletesen szabályozza azokat a tennivalókat, amelyeket az idegen államnak az ingó hagyaték holléte szerint illetékes hatósága a haláleset felvétele, valamint a hagyaték leltározása, biztosítása ós kellő kezelése, egyszersmind az örökösök ós hagyományosok érdekeinek megvédése céljából foganatosítani köteles (6. cikk), különös figyelmet fordítván azoknak az örökösöknek, hagyományosoknak ós hitelezőknek érdekeire, akik abban az államban laknak, ahol a hagyatéki ingóságok vannak, nehogy ezek kárt szenvedjenek azáltal, hogy a hagyatéki ingóságok az örökösödési eljárás lefolytatása céljából külföldre kerülnek. Kimondja ezért az egyezmény, hogy a most felsorolt érdekeltek igényeinek biztosítása végett a hagyatéki ingóságok megfelelő része mindaddig visszatartható, amíg az örökösödési eljárásra illetékes hazai bíróság ezeknek az igényeiről jogerősen nem döntött (6. cikk, 3. pont). Ha pedig olyan örökösök vannak, akik annak az államnak polgárai, amelynek területén az ingó hagvatók van, ezeknek az egyezmény megadja azt a jogot is, hogy kívánságukra az örökösödési eljárást a hazai bíróság engedje át az ingó hagyaték holléte szerint illetékes külföldi bíróságnak (8. cikk). E rendelkezésnél a Szerződő Felek abból a felfogásból indultak ki, hogy az Örökösödési eljárás első sorban az örökösök jogait lévén hivatva megállapítani, ezektől nem lehet megtagadni azt.a jogot, hogy kívánhassák az eljárásnak abban az államban lefolytatását, amelynek ők polgárai; — hapedig 1 az örökösök között mindkét államnak vannak polgárai, azon állam polgárainak kell elsőbbséget adni, — amely államban az ingó hagyaték van. Azoknak a hitelezőknek az érdekeit, akik annak az államnak polgárai vagy lakosai, ahol az ingó hagyaték van, olyképen véli az Egyezmény a leghatáiyosabban megvédhetőnek, ha ezek igényének megállapítását annak a Félnek bíróságaira bízza, ahol az ingó hagyaték van (6. cikk 4. pont). Szabályozza az Egyezmény az örökhagyó hazája diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletének a fentemlített intézkedések körüli közreműködési jogát (7. cikk), amely figyelemmel az 5. cikk rendelkezésére, oly széles körre terjed ki, hogy a képviselet közreműködése nélkül tett intézkedések, kívánságára módosíthatók és felfüggeszthetők. Annak a kérdésnek elbírálásánál, hogy valamely hagyatéki érték ingóságnak tekintendő-e vagy nem (9. cikk első bekezdés), annak az államnak
