Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

24 480. szám. csak külön engedély mellett szabad a vámhatárt átlépnie, továbbá, ha az ügyfél a belső vizsgálatot maga kívánja. A kísérőjegyes eljárásban utalt árút vámhivatali zár alá kell helyezni, ha pedig az árú minősége folytán vagy más okból ez lehetetlen, az árú azo­nosságát a 38. §. harmadik bekezdé­sében megjelölt más módon kell bizto­sítani, ez- esetben azonban az utaló hivatal az árút belső vizsgálatnak kö­teles alávetni. 73. §. Eljárás az elintem hivatalnál. Az elintéző hivatal az ügyfél által a kísérőjeggyel, a szállítási és más kísérőokmányokkal együtt állított, utalt árúknál megvizsgálja, vájjon az alkalmazott vámhivatali zár sér­tetlen-e és a küldemény egyezik-e a kísérőjegy adataival. Ha ez alkalommal a zárt sértet­lennek és az árút a kísérő jegy ada­taival egyezőnek találja, a további vámeljárás során a kísérőjegyben fog­lalt adatokat kell alapul venni. Ha ellenben a vámhivatal a zárt sérültnek találja, vagy akár ép, akár sérült zár mellett eltérést állapít meg a kísérőjegy adataival szemben, az ügyfél azonban igazolja, hogy a zár megsérülése, illetve az árú tekinteté­ben megállapított eltérés az ügyfél akaratától függetlenül elháríthatat­lan körülmény, vagy oly beavatkozás folytán állott elő, mely vámhivatali engedéllyel történt, vagy végül, ha az elintéző hivatal megállapítja, hogy az eltérés csak tévedés következ­ménye, akkor a vámhivatal — ha­csak vámjövedéki kihágásra nincs gyanúja —• az árúnak az elintéző hivatal elé állítása alkalmával meg­állapított mennyiségót ós minőségét köteles a további vámeljárás alapjául venni. Az elintéző vámhivatal a megtör­tónt állítást a kísérőjegyen elismeri, azt visszaküldi az utaló hivatalhoz és az ügyfél újabb indítványához képest, illetve a 47. §-ban említett esetekben hivatalból végzi a további vámeljárást. Átviteli árúk kilépését az elintéző vámhivatal újabb indít­vány nélkül ellenőrzi. b) Raktározási eljárás. 74. §. A vámraktárak és ezek fajai. A vámraktárakban a vámárúkat azzal a hatállyal lehet beraktározni, hogy azok után a raktározás ideje alatt vámfizetési kötelezettség nem keletkezik és az ügyfél a vámárú további gazdasági sorsa felett a jelen törvény keretein belül szabadon ren­delkezhetik. Vámraktárakban a szabadforga­lomból, valamint az előjegyzési for­galomból származó, a kiviteli vám­kezelésen átment árúkat is be lehet raktározni. Külön engedéllyel a vámraktárba a belföldi szabadforgalomból szár­mazó más árúkat is lehet berak­tározni. A vámraktár hivatalos zár alatt áll. A vámraktár vagy nyilvános vám­raktár, vagy magánvámraktár. Nem tartoznak a vámraktárak közé a nyilvános szállítóintézetek kezelése alatt álló azok a helyek, ahová vám­árúkat szállítás közben ideiglenesen leraknak. 75. §. Nyilvános vámraktárak. A nyilvános vámraktárakban a rendelkezésre álló raktárterület mér­véhez képest bárki helyezhet el árút. A nyilvános vámraktár igénybevé­teléért raktárdíjat kell fizetni. A nyilvános vámraktárak vagy vámhivatali raktárak, vagy önálló vámraktárak. A vámhivatali raktárak a vám­hivatalok kiegészítő részei ós minden tekintetben a vámhivatal kezelése alatt állanak. A raktárdíjat a pénz­ügyminiszter állapítja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom