Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 19 56. §. A közreműködés joga. Àz ügyfélnek joga van arra, hogy a vámhivatal a vámeljárást, vala­mint általában minden olyan hiva­talos elbánást az árúval, amely a csomagolás kibontásával, vagy az árú állagát vagy alakját érintő be­avatkozássaljár, jelenlétében és közre­működésével végezze; különösen a hivatalos zár feltótelét és levételét és az árú belső megvizsgálását az alábbi kivételekkel csak az ügyfél jelenlétében szabad elvégezni. Vám­árunak hivatalból történő elárvere­zéséről az ügyfelet előzetesen érte­síteni kell (42. és 83. §.). Ha az ügyiéi jelenlétéről lemondott, vagy dacára az értesítésnek, nem jelent meg, vagy ha vámjövedéki kihágás gyanúja forog fenn, a vám­eljárást, illetve a beavatkozást vagy árverést az ügyfél távollétében is el lehet végezni. Ugyanez áll akkor is, ha az árú gyors romlásnak indul, vagy ha az árú maga, vagy hiva­talos raktározási helye veszélyben forog ; ilyenkor azonban az ügyfelet a megtörtént beavatkozásról haladék­talanul értesíteni kell. A hivatalból történő vámeljárást, illetve a szükség okozta beavatkozást az ügyfél távollétében akkor is el lehet végezni, ha az ügyfél maga vagy tartózkodási helye ismeretlen. Ha utólag kiderül, hogy a vám­hivatal olyan vámeljárást vagy be­avatkozást, amelyet a fenti rendel­kezések szerint csak az ügyfél jelen­létében, vagy előzetes értesítésével szabad elvégezni, az ügyfél távol­létében, illetve előzetes értesítése nélkül végzett, továbbá, ha a vám­hivatal vámeljárást szabályellenesen az ügyfélnek erre vonatkozó indít­ványa nélkül, vagy ennek ellenére végzett: az ügyfélnek joga van — amennyiben ez még lehetséges — az előbbi állapotba visszahelyezésre és arra, hogy az államkincstár az árúban a vámhivatal ez eljárása folytán beigazolhatóan beállott kárt megtérítse. X) Vám jövedéki felügyelet. 57. §. Vámjövedéki felügyelet. Olyan üzemeket, melyeknek a vám­hatóság feltételekhez kötött engedélyt ad, vagy amelyeket vámjogi ked­vezményben részesít, továbbá önálló nyilvános ós magánvámraktárakat vámjövedéki felügyelet alá lehet helyezni. A vámigazgatás és a vám­őrség közegeit ez esetben megillető különleges szolgálati jogosítványokat a 19. §. határozza meg. II. Fejezet. A vámeljárás fajai. A) Szabadforgalom. 58. §. A szabadforgalom meghatározása. Jelen törvény szempontjából sza­badforgalom alatt a belföldön termelt, valamint a nemzeti esi tett árúknak a vámterületen belüli forgalmát kell érteni. Nemzetiesített árúk azok* a külföldi származású árúk, amelyekre a belföldi forgalomba átmenetnek a jelen törvényben és a vámtarifában előírt összes feltételeit teljesítették'. A szabadforgalomban lévő árú semmiféle vámeljárásnak nincs alá­vetve. 59. §. A szabadforgalomra rendelt árúk behozatali vámkezelése A szabadforgalomra rendelt vám­árú behozatali vámkezelése abból áll, hogy a vámhivatal az árúbevallást megvizsgálja, a vám árút külső és belső vizsgálat alá veszi ós megállapítja, hogy van-e törvényes alapja a vámfize * tési kötelezettségnek vagy sem. Ha megvan a vámfizetési kötelezettség törvényes alapj a, a vámhivatal a vámtarifa vagy vámot megállapító más jogforrás szerint kiszabj a a vámtartozást, valamint az esetleges más köztartozásokat és megállapítja a netalán felmerülő költségeket is 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom