Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

98 480. szám. határ és a határszéli vámhivatal között a kijelölt útvonalról le kell térni vagy az árukat vám hivatali raktáron kívül le kell rakni. Ez a rendelkezés, mely megfelel az eddigi vámszabályoknak, a forgalom érdekeinek megóvását célozza a vámérdek biztosítása mellett aa) Bemondójegyes eljárás. A vámáruk utalásának ez az alakja általánosságban megegyezik a jelenlegi vámszabályokban szabályozott rövidített vagy sommás bemondóeljárassal, részleteiben azonban attól nemileg eltér. A vámáruk utalására ezt az eljárást a jövőben is csak közforgalomnak átadott vasutak és a nagyobb hajózási vállalatok, mint nyilvános szállítóintézetek, vehetik igénybe, amelyek erre a pénzügyminisztertől általános engedélyt kapnak. A forgalom fejlődése feltétlenül szükségessé teszi a vámáruk szállítására jelenleg érvényben lévő vámszabályok szigorúságának a vasutak és a nagy folyamhajózási vállalatok forgalmában a szabadabb mozgás biztosítása érdekében kívánatos enyhítését. Ebből a szempontból kiindulva, már a háború előtt, az akkor tervezett vasúti vámrendtartás tárgyalása alkalmával lényeges könnyítésekben történt megállapodás az érdekelt vasútigazgatásokkal. A javaslat ezeknek a könnyítéseknek nemcsak a vasúti forgalomban, hanem a hajózási forgalomban is olyan kiterjesztését veszi kilátásba, amely a nyilvános szállítóintézetek áruforgalmának már régen óhajtott mozgási szabadságát a most érvényes utalási eljárással szemben sokkal nagyobb mérvben teszi lehetővé. A tervezett könnyítéseket a 66. §. keretein belül a törvény végrehajtására vonatkozó utasítás fogja tartalmazni. A 67. §. a nyilvános szállítóintézet kötelezettségeit állapítja meg, amelyek arra a bemondójegyes eljárás alkalmazásából hárulnak. A jelenlegi vámszabályok értelmében a szállítóintézet szavatosságát az utalt árukról általa kiállított és a vámhivatalnak átadott rakjegyzék aláírása állapítja meg, aminek egyenlő hatálya van az árubevallással. A javaslat teljesen szakít azzal az elavult felfogással, mely szerint az ügyfél a vám természetéből folyó kötelelezettséget valamely okmány kiállításával vagy átvételével »vállal« magára. Ez annak a kornak maradványa, amikor a vámot magánjogi alapon nyugvó ellenszolgáltatásnak tekintették az áruszállítás céljait szolgáló létesítmények és közbiztonsági intézkedések fejében. A javaslat szerint ezeket a kötelezettségeket a törvény közvetlenül fogja megállapítani. A jelen esetben a szállító intézetet a törvénynél fogva terheli az a kötelezettség, hogy a bemondójegyen- feltüntetett árukat meghatározott időn belül változatlan állapotban valamely vámhivatalhoz állítsa, illetve a vámtarifa tekintetbejövő legmagasabb díjtétele szerinti vámot (116. §.) és a kirótt bírságot megfizeti, ha elmulasztaná az árut vámhivatal elé állítani. Ezentúl a bemondójegy átvétele a vámhivataltól csak azt az időpontot jelöli, amellyel a szállítóintézetnek ez a szavatossága beáll. t Újítás a javaslatnak az a rendelkezése, hogy az utaló vámhivatal a bemondójegyen nem jelöli meg az elintéző hivatalt, tehát a szállítóintézet a bemondójeggyel utalt árut az elintézésre felhatalmazott bármely vámhivatal elé állíthatja. A szállítóintózetnek ezáltal az irányítás tekintetében a javaslat nagyobb szabadságot biztosít, viszont azonban a szállítóintézetre, hárul az a kötelezettség, hogy, ha a bemondójegy az utalt áru állítására rendszerint harminc napban megállapított határidő elteltével vissza nem érkezik, az árunak valamely vámhivatal elé történt állítását igazolni köteles.