Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
80 480. szám. a felfogással teljesen és kifejezetten szakít a javaslat, amely a vámnak modern, tudományos meghatározásából induL ki. E szerint a vám elsődleges célja a belföldi árképződós céltudatos befolyása, vámot tehát — legalább elvben — csak az olyan áru után kell fizetni, amely a belföldi gazdasági forgalomba valósággal belép és ezzel résztvesz a belföldi árképzésben. Amint ezt már ismételten volt alkalmam hangsúlyozni, a modern felfogás szerint a vámigazgatás a behozott árukról egyelőre csak tudomást kíván szerezni, azt felügyelete alá, esetleg csak. nyilvántartásába akarja venni. Az 1916— 1918. évek folyamán az osztrákokkal és a németekkel folytatott tárgyalások egyik legkiválóbb mozzanata volt, hogy ekkor állapították meg szabatosan az államnak azt a jogát, hogy minden behozatali árut a vámigazgatás közegeivel ellenőrzés, illetve nyilvántartás alá vétethet, és mindaddig, amíg az áru végleges vámjogi rendeltetése el nem dőlt, úgyszintén abban az esetben, ha ez a rendeltetés az árunak a belföldi gazdasági forgalomba átbocsátásában áll, de az ügyfél ennek az átbocsátásnak vámjogi előfeltételeit nem teljesítette, az ilyen áiut, a vámárut, bárki igényével szemben visszatarthatja, -illetve lefoglaltathatja. Az államnak ezt a jogát a német szakirodalomban a »Zollhängigkeit« szóval jelölik ; minthogy a magyar nyelv sokkal jobban idegenkedik új szavak mesterséges képzésétől, mint a német nyelv, a legmegfelelőbbnek mutatkozott a javaslatban ennek a jognak megjelölésére a »vámigény« kifejezést választani. Ezt a szót azonban nem szabad összetéveszteni az államnak a vámfizetési kötelezettség teljesítésére irányuló igényével, mert mindaddig, amíg a »vámigény« fennáll, a törvényes forgalomban »vámfizetési kötelezettség« még nem keletkezik. A vámigény fennállása alatt ugyanis az ügyfél még szabadon rendelkezhetik áruja felett oly értelemben is, hogy ez után (az árunak kivitele, megsemmisítése, vagy vámmentes célra fordítása, átalakítása stb. következtében) vámfizetési kötelezettség egyáltalában nem, vagy csak kisebb vám fizetésének kötelezettsége keletkezzék. Önként érthetőleg az állam vámigénye az olyan árut is terheli, amely a vámhivatali felügyeletet akár csempészet folytán, akár véletlenül elkerülte, vagy ez alól az előírt feltételek teljesítése nélkül kikerült. A vámigény fogalmának ezt a meghatározását tartalmazza a 37. §. első bekezdése. A második bekezdés rendelkezése a fogalom meghatározásából önként következik. A vámigazgatás, illetve az általa képviselt állam és a vámárú felett rendelkező ügyfél érdekei egyaránt megkívánják, hogy a vámárut ki ne cseréljék addig, amíg annak vámjogi sorsa el nem dől, azaz amíg nem tisz-. tázták azt a körülményt, vájjon a vámárú a belföldi gazdasági forgalomba végleg át fog-e menni vagy sem és hogy igenlő esetben itt milyen rendeltetése lesz. De nemcsak a kicserélés ellen kell a vámárút biztosítani, hanem az ellen is, hogy ez alatt az idő alatt a vámigazgatás tudta és engedélye nélkül olyan változtatásnak ne vessék alá, amely befolyásolhatná a netalán keletkező vámfizetési kötelezettség nagyságát. Azokat az intézkedéseket, amelyek segélyével a vámárú azonosságának biztosítása történik, a következő 38. §. állapítja meg. A 37. §. harmadik bekezdése a vámigény jogi hatását nyomatékosan fejezi ki. Ez a rendelkezés tulajdonképen következik magából a fogalomból, de ; világosság kedvéért kívánatos azt a törvényben kifejezetten kimondani, hogy még bíróság vagy más hatóság sem követelheti a vámigény alatt álló árú kiadását. A negyedik bekezdés fontos jogi elvet tartalmaz. Kimondja, hogy a
