Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

164 480. szám. natát tárgyalja, amidőn meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a IV. Fejezetbe tartozó 131. §. értelmében a vámtartozás lerovása útján megszűnt vámfizetési kötelezettséget utólagosan hatálytalanítani és a már lerótt vámtartozást visszatéríteni lehet. Ennek a fejezetnek tartalmát illetőleg mindenekelőtt azt kell megjegyeznem, hogy van a lerótt vámtartozás visszatérítésének egy igen gyakori esete, amelyről ebben a fejezetben nincs szó és ez az, amidőn a vámtartozás összegét, akár az annak kiszabásánál előfordult tévedésből (120. §.), akár a felmerült vitás esetnek a vámadós javára történő eldöntéséből (146. §.) kifolyólag leszállítják ós ezért jár vissza a vámadósnak az egész lerótt összeg vagy ennek egy része. Ennek az esetnek az említése, nézetem szerint, rendszertanilag nem való az V. fejezetbe. A javaslat ezt az esetet azonban — utalás formájában — említi az elévülésről szóló 138. §'. harmadik bekezdésében. Az ebbe a fejezetbe tartozó két §. közül az elsőben, a 141. §.-ban foglalt ós a behozatali vámnak a »külföldi térti áruk«' után, úgyszintén a kiviteli vámnak a »belföldi térti áru« után járó visszatérítésére vonatkozó rendelkezéseket, tekintettel arra a szoros összefüggésre, amely egyfelől e közt az intézmény közt és másfelől a 110. §. második bekezdéséé.^) pontjának a »külföldi térti áruk« után netalán járó kiviteli vámra vonatkozó rendelkezései, illetőleg az idézett §.-nak a behozatali vámfizetési kötelezett keletkezését a »belföldi térti áruk«-nál kizáró rendelkezései közt fennáll, már megokoltam a most idézett korábbi §. idézett rendelkezésével kapcsolatban és ezért itt csak a 110. §.-hoz tartozó megokolásban mondottakra utalok. Itt most már csak röviden ki kell terjeszkednem a 141. §. első bekezdésének végén levő rendelkezésre, amely a központi vámigazgatóságot a lerótt kiviteli vám visszatérítésére felhatalmazza, arra az esetre, amikor az áru a kiviteli vám lerovása után a vámterületen visszamarad; erről ugyanis a 110. §.-ra vonatkozó megokolásban nincs szó. Erre a rendelkezésre azért van szükség, mert a kiviteli vám, illetőleg kiviteli illeték lerovása rendszerint nem a határ átlépésekor történik — mert ez egyfelől a forgalmat megakasztaná, másfelől a vámadósnak nehézségeket okozna —•, hanem a vámterület belsejében levő valamely vámhivatalnál. Bekövétkezhetik tehát, hogy a szándékozott kivitel a, kiviteli vám lerovása után, de az áru kilépése előtt bekövetkezett, előre nem látott akadály miatt elmarad és ezzel elesik a kiviteli vám, illetőleg kiviteli illeték szedésének gazdasági ós jogi alapja. A javaslat a visszatérítést azért tartja fenn ebben az esetben is a központi vámigazgatóságnak, mert ez a visszatérítés gyakran formaszerinti utalványozást igényel, amelyre a vámhivatalok hatásköre nem terjed ki. Az ebbe a fejezetbe tartozó második, a 142. §., azokat a többi eseteket sorolja fel, amelyekben a 141. §.-ban tárgyalt eseteken kívül lehet helye a már lerótt vámtartozás visszatérítésének, illetőleg utal ez a §. arra a jogfor rasi a, ahol az ilyen esetek fel vannak sorolva. Itt mindenekelőtt arról az esetről van szó, amidőn az ügyfél, ki a vámárú megvámolását indítványozta és a vámtartozást már le is rótta, ezt az indítványát az 51. §. korlátain belül utólag módosítja. A rövid határidő következtében, amelyen belül ez az 51. §. értelmében megtörténhetik, továbbá annak következtében, hogy ez a §. szigorúan előírja az áru azonosságának kétségtelen megállapítását, ez a méltányossági rendszabály — mely leginkább jóhiszemű tévedések helyreigazítására fog szolgálni — sem gazdasági, sem pénzügyi szempontból nem adhat okot aggályokra. A központi vámigazgatóság