Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

Í62 480. szám. vagy másvalaki tényleges szabad rendelkezése alá jutott. Mind a két §.-ban ugyanis olyan méltányossági szempontok érvényesülnek, amelyek igénybevételét egészen szűk korlátok közé kell szorítani, hogy azok az érdekek, amelyeket a vám szolgál, esetleg előre nem is látható, de visszaélés-számba menő igénybevételük következtében veszélyeztetésnek ne legyenek kitéve. A 136. §., amint éz a szövegében foglalt utalásból is kitűnik, közvetlen összefüggésben áll a 129. §. első bekezdése b.) pontjának.azzal a rendelkezésével, amely szerint a vámtartozásért személyes szavatosság terheli azt, aki vámárut, tehát a kötött forgalomban álló árut, azzal a kötelezettséggel vett át, hogy azt változatlan állapotban vámhivatal elé állítja, illetve megőrzi, ha ez a vámáru a szállítás, illetve raktározás (megőrzés) tartama alatt törvényellenesen szabadforgalomba kerül. Csak méltányos, sőt természetes azonban, hogy az, aki ekképen vámadóssá vált, a személyes szavatosság terhe alól szabaduljon, ha a törvényellenes módon szabadforgalomba kerülés következtében »vámtárggyá« vált vámáru (108. §. első bekezdés, a.) 2. és b.) 2. pont) tekintetében végrehajtja a vámjogi »in integrum restitutio«-t, beigazolja, hogy a vámárunak törvényellenesen szabad forgalomba jutása az ő hibáján kívül történt és ha az áru azonossága kétségen kívül áll. Itt elsősorban arról az esetről van szó, amikor vámáru valamely szállítóintézet vagy vállalat (posta, vasút vagy hajózási vállalat, fuvaros stb.) őrizetéből vagy engedélyezett vámraktárból lopás, betörés vagy a javaslat VI. Részében ^á.^'alatt meghatározott tényálladékok valamelyikét kimerítő, harmadik személy által elkövetett jövedéki kihágás következtében került ki az illető szállító vagy raktározó intézet, vagy vállalat őrizetéből. Első pillanatra talán méltánytalannak látszik, hogy ez az intézet vagy vállalat csak abban az esetben szabaduljon a személyes vámfizetési kötelezettség alól, ha a törvényellenesen szabad forgalomba került árut ismét megszerzi és újból vámhivatal elé állítja, még akkor is, ha mulasztás nem terheli a szabadforgalomba jutás körül. Azok a fontos közgazdasági és pénzügyi érdekek, amelyeketa vám szolgál, azonban megkövetelik, hogy a fuvarozót és a raktár vállalkozót ne kisebb mértékben terhelje a személyes szavatosság a vámtartozásért, mint amily mértékben a Kereskedelmi Törvény 398., illetőleg 437. §.-a értelmében ugyanezeket terheli a felelősség a feladóval, illetőleg raktározóval szemben az áruban előforduló károkért vagy ennek elveszéseért. Az erőhatalom és a többi körülmények, amelyek a Kereskedelmi Törvény idézett rendelkezései értelmében a fuvarozót, illetve a közraktári vállalkozót mentesítik a felelősség alól, itt, hol vámtárgyaknak törvényellenesen a szabad forgalomba kerüléséről van szó, önként érthetőleg nem kerülhetnek szóba. A gyakorlatban különben a 136. §.-ban foglalt jogszabály leginkább akkor kerül alkalmazásra, amikor nyilvános szállító intézet az utalt vámárut (64—73. §.-ok)*valami forgalmi tévedés következtében nem tudja a megszabott határidőn belül az elintéző hivatal elé állítani. Ily esetben rendesen sikerül a vámárut, illetőleg vámtárgyat utólag megtalálni és vámhivatal jelé állítani. A 137. §. a dolog természetéből következő rendelkezést tartalmaz. Amint az elkobzás következtében a vámtárgy tulajdona az államkincstárra száll, meg kell, hogy szűnjék a személyes vámfizetési kötelezettség, amely addig a 129. §. első bekezdésének c.) pontja értelmében azt terhelte, ki a vámtárgyat törvényellenesen a szabad forgalomba hozta. De fenmarad ennek terhére a javaslat VI. Részében foglaltak értelmében reá szabható büntetés. Önként érthető, hogy a dologi szavatosság továbbra is terheli a vámtárgyat és ennek folytán, ha az államkincstár az elkobzás következtében tulajdonába került vámtárgyat a vámterületen kívánja hasznosítani, úgy a vámtartozást