Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

140 480. szám. szabott határidőn belül nem kerül kivitelre és ennélfogva a felbontó feltételtől függően keletkezett vámfizetési kötelezettségből származó vámtartozás a felbontó feltétel be nem következése folytán esedékessé válik, ezt azzal az összeggel kell leróni, amellyel azt a vámhivatal az előjegyzési eljárásban kezeléskor kiszabta, tekintet nélkül arra, hogy a vámtartozás nagyságára befolyással bíró jogszabályokban időközben milyen változás következett be. Ennek kettős oka van : az egyik a vámjog rendszeréből, a másik a gazdasági élet körülményeiből folyik. Az első ok az, hogy azokban az esetekben is, amelyekben a vámfizetési kötelezettség felbontó feltételtől függően keletkezik, a vámáru tulajdonkópen már az illető vámeljárásban kezelésekor a (belföldi, illetőleg külföldi) szabad forgalomba lép, amennyiben a vámadós azt nem köteles, többé vámhivatal elé állítani, hanem azt tetszése szerint végleg a szabadforgalomban hagyhatja; mindössze csak annyiban különbözik ez az eset azoktól, amelyekben a vámfizetési kötelezettség feltétlenül keletkezik, hogy a vámhivatal a vámtárgy azonosságát biztosítja, oly célból, hogy, ha az ügyfél azt ismét külföldre ki akarja vinni, ez alkalommal nehézség nélkül ismét hatálytalaníthassa a már keletkezett vámfizetési kötelezettséget. A vámtartozást tehát már a vámfizetési kötelezettség keletkezésekor kell véglegesen kiszabni, annál is inkább, mert ha az árú időközben változáson meg}

7 át — mint pl. a kikészítés! eljárásnál — a vámhivatal a visszavitel, illetőleg visszahozatal alkalmával sokszor nem is lenne képes a vámot kiszabni. A. második, a gazdasági, ok az, hogy, ha a vámtartozás nagyságára irányadó jogszabályokban a vámfizetési kötelezettség keletkezése és a. vámtartozás esedékessé válása közti idő alatt bekövetkező változásoknak a vámtartozás nagyságára befolyásuk lenne, ebből akkora bizonytalanság következnék be a gazdasági árkalkulációk tekintetében, hogy a gazdasági tényezők ezeket a gazdaságilag igen fontos eljárásokat — e tekintetben ismét csak a kikészítési eljárásra utalok — kellőképen nem használhatnák ki. • A 114. §.-nak a vámjövedéki kihágás esetére szóló rendelkezése a legális behozatalra vonatkozó elvnek a dolog természetével számoló jogos és logikus alkalmazása az illegális behozatalra. A 115. §., mely a vámáru származásának hatását a vámtartozás nagyságára tárgyalja, az első mondatban önként érthető és ennek következtében bővebb megokolásra nem szoruló rendelkezést tartalmaz. A második mondatban foglalt rendelkezés is tartalmaz olyan elemet, amelynek bővebb megokolása felesleges és ez az, hogy — önként érthetőleg — maga az illető kereskedelmi szerződés irányadó arra vonatkozólag, hogy a szerződésben kikötött mérsékelt vámtételeket a szerződő felek szabadforgalmából származó árukra vagy pedig ezek földmívelósi, állattenyésztési vagy ipari termékeire kell-e alkalmazni. E tekintetben a gyakorlat az elmúlt évtizedekben ingadozó volt. Az Ausztriával fennállott gazdasági kapcsolat utolsó kereskedelempolitikai periódusában kötött kereskedelmi szerződéseknél inkább az utóbbi felfogás érvényesült, de tekintve, hogy itt kétoldalú nemzetközi megállapodásokról van szó, önként érthető, hogy az autonóm magj^ar Vámtörvény e tekintetben nem rendelkezhetik önállóan. A mindenesetre csak igen kivételesen és végső szükség esetében alkalmazásra kerülő megtorló vámokat illetőleg pedig nem mutatkozik célszerűnek a minisztérium kezét ebben a tekintetben előre megkötni. Ez a mondat azonban egyúttal a vámjog egyik legnehezebb kérdését is érinti. Ez az, hogy harmadik államban előállított anyagoknak vagy készítményeknek tarifaszerződésben részes állam területén